Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-03-10 / 7. szám
102 Régi és új képek. —Bonén úr, ki „Wild Hunter" irói álnév alatt a „Fieldbe" gyakrabban ir hazánkban élvezett vadászatiról tüzetes czikkeket, s kitol lapjaink múlt évi folyamában mi is közlöttük a „Kárpátok vadjai" czímiit — múlt évi vadászélményeit most közli az említett lap hasábjain, s mi ezekből terjedelmes kivonatokat már csak azért is veszünk át, hogy látva ezekből, mint itél viszonyainkról a külföldi szeme : okulást és tanúiságot vonhassunk el belőle — ha lehet. „A Kárpátok vadjairól" szóló czikkem, irja Boner úr, azon szerencsében részesült, hogy fordításban a magyar sportlap is közlötte; de sajnálattal kell inegvallanom, hogy néhány , a magyarországi vadászrendszer hiányait illető észrevételem némelly vidéken azon kellemetlen és felette téves hatást szülte, mintha én a magyarokat nem kedvelném. Czikkem az angol sportemberek számára gyakorlati ismertetésül volt írva, s én kötelességemnek tartám felfedezni előttük a hátrányokat ép úgy mint az előnyöket, mellyek itt reájuk várnának; természetesen nem is vonhatom vissza, mit olly sok esetben láttam s tapasztaltam; alig találok azonban szavakat ama bánatom kifejezésére, hogy akaratlan sértettem meg némelly tagját azon nemzetnek, mellynek érzelmei, szokásai és törekvései olly annyira megegyeznek az angoléival, melly engem nemcsak hogy a legnagyobb udvariassággal s vendégszereretettel fogadott, hanem mellynek több fiával élethossziglan maradandó barátságot kötöttem. — 1865-ki vadászhadjáratom tavaszi szalonkavadászattal vette kezdetét Déznán. E madarak a nagy és majdnem állandó hó miatt, csak márczius közepe táján érkeztek meg, s miután azon percztöl fogva, midőn költés végett magasabb fákra kezdének visszahúzódni, felhagytunk volt a vadászattal—sportunk egészben véve csak tiz napig taiúott. Az első és utolsó napon kimenvén vizslámmal, mindkét alkalommal egy egy füzér szalonkát lőttem; de két esetet kivéve, tarisznyám a vadászati idény egész tartama alatt, összesen véve csak öt és fél párt foglalt magában. A hajtó és lesvadászatokon ritkán tüntetem ki magam a szalonkalövésben, s ez évben mind a tavaszi mind pedig az őszi vadászatok alkalmával, két annyit hibáztam, mint lőttem. Akár hogy idegeim nem voltak kellő nyugodtak, akár az osztrák puskapor nem olly jó, mint a mienk, akár pedig túl aggályos valék, nehogy szomszédjaimat találjam, elvitázhatlan tény az, hogy felette rosszúl lőttem. Nem hiában jegyzé meg a szegény „Old Bushman"— béke hamvain! (személyesen ugyan nem volt szerencsém ismerni, de mindig régi jó ismerősömnek tartottam), hogy ö inkább tűr olly embert, ki nyolcz vagy kilencz léglövést tesz és egy szót sem ejt róla, minthogy olly ember mentegetödzéseit hallgassa, ki ugyanannyi madarat hibáz, mint a mennyit lelő ; — miután pedig én s valószínűleg olvasóim nagyobb része is tökéletesen igazat adunk a fönebbi nézetnek, sportestvéreimet rosz lövéseimnek semminemű okadatolásával nem fogom untatni. April hó végén B. és báró B. urakhoz érkeztem Püspök Ladányba, hogy ott egy hétig időzvén, tiszai mocsárvadászatban vegyek részt; de miután nem igen jó sportom akadt s miután szándékomban van e helyet az idén még egyszer meglátogatni:
