Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-12-30 / 36. szám

577 mert azt hiszem, hogy egy macskanagyságú állat sem olly kártékony a vadra nézve, mint épen a görény. A görény hasonlít a nyesthez, de valamivel kisebb; farka vagy öt hüvelykkel rövidebb, mellén, melly fehér vagy sárga, nincsen egyetlen folt sem, hasa pedig egészen fekete. Ha a csősz véletlenül olly görényt öl meg, mellynek élei bőrhártyával kötvék össze, szőre pedig mellén sárga helyett sötét barna, akkor azt jól elteszi, mert az ritka éjszaki faj, s Britanniában alig fordul elő. A nyest és a menyét méltán sorozható a csősz ellenségei közé. Igaz ugyan, hogy mindkettő kis állat, de sem a fiatal mezei nyulak sem a házinyulak nincsenek támadásai ellen biztosítva; söt hiszem, hogy még a madarak tojásait is pusztítják. A menyét sokkal kisebb a nyestnél, és farka mindig egyszínű a test többi részével. A nyestnél a fark vége rendesen fekete. Télen át Svédhonban mindkettőnek szőre fehér tiszta színt játszik. Talán mindennemű kisebb vadnak legnagyobb ellensége a házi macska, ha egyszer kószálni kezd; s ha a csősz ráakadhat az illy kósza macskára, egy negyed mértföldnyi távolban a falútól, teljes jogában áll azt agyonütni. A macskára nézve nincsen mentség, miután az otthon is jól van tartva; s ha már ragadozni kezd: kevés hasznát lehet venni, törvényes rendeltetésében, a patkány- és egérpusztításban. Valóban hiszem, hogy némelly macska, valamint némelly ember is, már kószálásra van születve, emlékszem, hogy volt otthon egy vén kövér macskánk, melly jól tartva, többnyire az ebédlőben tartózkodott; télen ép olly rendesen aludt egyet ebéd után, mint valamelly öreg nyolczvanas, ki párnáin szokott nyugodni a kandalló tüze előtt, e szerint bizonyosan nem volt szüksége a háztól elbarangolni, — legalább vad után nem. Egy napon azonban hült helyét találtuk; bezzeg volt aztán sopánkodás, mert mondhatom, szép sima szőrű és általán kedvelt czicza volt ő kegyelme. Körülbelül egy héttel e titokteljes eltűnése után véletlenül a „csősz fája" mellett mentem el, és ime ott függött az én kedvencz vén cziczám , borzadályosan vicsorítva fogait, más gonosztevők rettentő példájára. Ezek voltak a négylábúak közül az angol erdőcsősz félelmes ellenei, s talán még ide sorozhatok a kósza kuvaszok is, mellyek közül, ha lelő egyet a csősz (a mit kétségkívül száz számra tesz meg egy esztendő alatt) azt hiszem, valamelly gödörben hagyja elrothadni, miután nem emlékszem, hogy egyetlent is láttam volna a fentebb taglalt muzeumok gyüjteménysorában. Mind a mókus, mind a sündisznó tojáslopásról van vádolva; részemről mondhatom, hogy még egyikét sem kaptam rajta illy kis tolvajláson, s hiszem is, hogy az csak igen ritkán történik meg. A tollas ragadozók lajstroma sokkal gazdagabb. A sas valószínűleg soha sem díszíti a „csősz fáját." E madarat Nagy-Britannia müveit vidékein igen ritkán lövik, s ha esik is néha-néha egy ; még a legtudatlanabb csősz sem ékesíti muzeumát illy nagy értékű állattal. Azt tapasztaltam, hogy az Angliában élö két faj közül az aranyszínű a ritkább és a szebb; megismerni ezt fényes lábszárairól lehet, mellyek egészen le a karmokig tollal vannak befödve és arról, hogy