Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-12-20 / 35. szám

566 A madarak húzása után lementem egy jó darab tanyahelyre, hol aztán leülvén, arczczal nyugot felé fordultam, bogy a közelembe jövö madarakat jól láthassam. Csekély sportra találtam ugyan, de a helyet mindaddig el nem hagyhattam, mig a kacsák vacsorájukat be nem végezték. Olly büv-erővel bír rám nézve az illy csendes és magányos vadászat, mint a millyet talán egy másnemű sportban sem találhatok fel. Az itt uralgó halotti csend, mellyet csak is a különféle éjjeli madarak szoktak elhaladtukban megzavarni; azon öntudat, bogy itt nincs egy vizsga szemlélő sem a ki valamelly bokor mögül figyelemmel kisérné mozdulataidat — és a vadászat ingere : mindezek sajátságos varázserővel hatnak reám ; s ha valaki azzal kinálna meg, hogy válaszszak egy kitűnő erdei vadászat s egy illy esteli kacsavadászat között, minden tétovázás nélkül az utóbbit választanám. Egy különös kis a folyóba benyúló sziget van ez ingoványban. E sziget nem természetalkotta, hanem torony gyanánt kiemelkedő nagy kavicsbalomnak látszik; talán vagy 100lábnyi magas és több száz holdnyi kiterjedéssel bír. Részben valószinüleg emberi kezek alkotmánya; sokan azt hiszik, bogy régenten egy ódon zárda állott volt rajta. E hiszem, kétségkívül, helyes alapokkal bír, miután e völgy alkalmasint be volt népesedve, mig a környéket szakadatlan vadonság borította volt. De legyen ez bármint, jelenleg e sziget fenyővel és borókával volt benőve; ez az én táborozási helyem, ha az ingoványba megyek vadászni; ennél festőibb helyet alig lehetne találni. Ide jöttémkor kibúztam csolnakomat a sziget partjára, de szerencsétlenségemre nem elég magasra; mire tehát viszszatértem az ingoványból, ladikomat már elsodorta volt a viz. Ez mondhatom, kellemesen lepett meg. Künn éjelezni nem igen volt kedvem, miután egyik jó barátom a túlparton várakozott reám, s én egy pohár forró pálinkát és egy szivart sokkal többre becsültem, mint a kinthálást a mogorva ingoványon. Ebez még sötét is volt s nehéz esőcseppek kezdének aláhullani. A folyó másik oldalán, körülbelül fél mértföldnyire barátom gyertyáját láthattam az ablakon keresztül világítni, mintha engem akarna kisérteni. — Vagy 500 lépésnyi távolban, a túlparton néhány csolnak volt kikötve, mellyeket a parasztok a templomba-járáshoz és halászathoz szoktak használni ; levetkeztem tehát, (miután erős levén a folyam árja, nagy csizmáimban és vadaszkabátomban nem kisérthettem meg- az úszást) belevetvén magam a folyamba, a csolnakok felé úsztam, hogy aztán ruháimért ismét felevezhessek. Az úszás, miután a folyam nem megvetendő erővel sodort magával, nagy küzdésembe került, de végre mégis szerencsésen czélomhoz jutottam. A csolnakot itt egy a ladik hátulján levő vas karikánál fogva szoktuk a parthoz kötni, s miután az említett hajók mind zár alatt voltak, egy darab kövei kellett a zárak egyikét feltörnöm. Ez ugyancsak jó hoszú munkába került, kivált miután a svédhoni vas közmondássá vált szilárdságú. Az éjszaka bizony meglehetős hűvös volt, és én in puris naturalibus, vagy egy jó negyed óráig csörömpöltem a vén vaskarikán. Végre azonban sikerült a ladikot felszabadítnom; azonnal ruháimért eveztem, fclöltözködtem és éjfélkor barátomnál valék. 0 az éjjelezö emberek sorába tartozván, egy pár sült kacsa mellett igen kedélyes éjszakát töltöttünk el. Másnap reggel hazatértem, nem gondolva többé a kis éjjeli kalandra; ennek azonban még nem volt vége. Elmondott vadászatom után , harmadik éjjel fejem kopogott, mintha szét akarna repedni, tagjaimban bizonyos fájdalom kezdett