Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-02-10 / 4. szám
52 rendezett ő már több úri társaságnak zergevadászatot; minket majd az alsó oldalakban könnyen megmászható pontokra fog elhelyezni, míg ő és puskás társai a csúcsokon foglalnak állást — s fogadja, hogy fog lövetni zerge." — De komám, feleltük mi, itt nem az a czél, hogy zerge lövessék, hanem hogy mi löjjünk s azért a csúcsokon majd mi állunk el! Erre Kozsusár kitörő kaczaj közt válaszolta, hogy ha erőnk ezt meg is engedné, ezek a fényes izék (s e közben leirhatlan megvetéssel tekintett fénymázos saruinkra) teszik lehetlenné a feljutást; de ha már valamellyikünk rá szánná magát, annak ő — a bizonyos nyaktörést mentül kisebb térre óhajtván szorítani — a magáéhoz hasonló bocskort füzend lábaira. Midőn azonban stájer szeges sarúinkat megmutattuk Kozsusárnak, lassanként kezdett meggyőződni, hogy vadásztervünk komoly, hogy a feladat terheivel megküzdeni nem félünk s hogy erős akaratunkkal és a szeges saruk segélyével talán nekünk is sikerül majd oda feljutni, hova szerinte úr lába még eddig nem tapodott. E főkérdésen győzedelmesen keresztül hatolván, bizonyos tekintélyt vagy inkább vadászfölényt vívtunk ki magunknak emberünk fölött, ki konok ellenkezését alárendelte nézeteinknek. Ezenkivül, kivánt napi díjait jó szántunkból nagyobbítván, sőt a szerencsés esélyekre külön jutalmakat tűzvén ki: egyességünk hamar kötve lett; a fegyver-, poggyász-, élelemhordók és hajtók száma meghatározása után a találkozó helye és ideje kitüzetett, a szóbeli szerződés végpontja az lévén, hogy Kozsusárnak esti kilencz óráig szeszes itallal élnie tilos, kilencztöl éjfélig azonban bármennyit ihatik. A nap tervek, készülődések, intézkedések közt múlt el. Szíves házi urunk mindenféle kényelmek, ágyak, kész étkek stb. előre küldésével kínált meg, de mi ezt nem fogadtuk el, több gondot adván ezek felhordása, mint a mennyi igényeinkkel összefért. Hogy beszédünk folytonos tárgya zerge és zerge volt, képzelhető; elannyira, hogy az esti tarokknál egy ízben zerge-ultimót mondtam. (Vége következik). Téli vadásznap Skótziában. (Vége). A folyó hajlásán túl megpillantok az éji tanyánkúl kitűzött helyet, melly azonban még jó távol esett tőlünk. Balra, a tiszta légben éles körvonalakkal rajzolódva, emelkedett a magas hegy, holnapi hófajdvadászatunk színhelye. A hó azonban olly mélynek látszott rajta, hogy szinte hinni kezdtük : jobb lett volna honn maradnunk. Rendkívül óhajtva néhány illy madarat téli tiszta ruhájában kaphatni, elhatároztam, hogy nem tágítok sa kínálkozó legkisebb esélyt is felhasználom. A juhászlakhoz közeledvén, a szomorú nyírrel ellepett domboldalak gyönyörű látványt nyújtottak s láttunk több nyírfajdot a nyírfák kopasz ágain gubbaszkodva, vagy itt ott, hol a hó gyérebben feküdt, fenyőbogyókat szedegetve Egy párt, a mint fölöttünk a folyó túlpartjára repültek, lelőttem; Donald pedig, kinek a röptiben lövés nem erős oldala, többet hibázott.