Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-11-20 / 32. szám

516 tetlen nyers medvebőrnek az ára 10 írttól 20 ftig szokott lenni; s ezen imént említett darabért a paraszt, kinek fegyvere lőtte, s ki magának ezt nagy érdemül rójja fel, — 25 ftot kapott, a lövési általányon kivül. A vaddisznók közt is volt egy kan, ritka nagyságú példány, egészben 3 mázsát nyomott, szügye mint valamelly bivalyé 2 láb átmérőjű volt. A paraszt, ki reggel sietett az este felhúzott fegyverét nappalra leereszteni, meglepetve vette észre, hogy a rendkívüli nagy kan a csapásra alkalmazott fonalat megrántván, a golyó végig hatolt rajta s a vad helyben maradt. A tengeri szedésnek maholnap vége leend, s az e vidéken barangoló falkákból nékünk is majd csak jut valami. IV. Dolha, octóber 20. A hőn várt vadászati idény végre bekövetkezett, hála az égnek! így kiáltanak fel sokan. Elértük ismét azon időszakot, midőn mezei munkálatainkat csaknem bevégezvén, más hazai ügyek mellett szenvedélyünknek is áldozhatunk pár órát. Hogy milly eredménnyel, lássuk. Octóber 10-én szolgabiránkhoz panasz érkezvén, hogy az úgynevezett bronykai rikában (patak) a sertevadak a tengeri termést összedúlták, a medve pedig a községi marhákból már több darabot megölt: további károk megakadályozása tekintetéből megyei hajtóvadászat elrendezése sürgettetett. E kérelemnek hely adatván, szolgabiránk, ki bizodalmas emberem, a vadászat elrendezésére engem kért fel. Természetes, hogy az ajánlatot elfogadtam s a vadászatot másnap következőkép rendeztem el. Ugyan is, a fennevezett rika felé mintegy 200 haj tót azon utasítással indítottam el, hogy a Pcsoli (méhes) nevü völgyet egészen a dolhai határban fekvő Kicsera nevü tetőig hajtsák meg, s a bajtásnak mikép és mikor kezdése iránt szintén intézkedtem. Mi vadászok egészen ellenkező irányban indultunk el s két órai mászás után mindenik kijelölt helyén állott. A jeladásra a hajtás megkezdődött s kevés várakozás után, mintegy a hajtás közepén elkezdették kopóink a csaholást s nagy robogással iramlottak a hajtáson keresztül. Ezután csend állott be; hajtóink lármáját se kopóink hajtását hosszasb ideig nem hallottuk. Már csaknem türelmünket veszítve, a midőn magam körültekinteném, nagy reccsenést hallok s felső szomszédom irányában egy igen nagy kant látok ügetve közeledni. Folytonosan olly síri volt a csend, hogy szivem verését is hallottam, a kan közeledett, én a lövésre készen valék. De miután láttam, hogy a vad felsőbb szomszédomhoz mintegy 30, hozzám pedig 50—60 lépésnyire lehetett, nem lőttem, nem akarván a vadászati szabályuk ellen véteni. De midőn a vadat, a tisztásról be a közöttünk levő cserjésen keresztül már már kisiklani láttam, czélba vettem s golyómat lapoczkájába röpítém. Lövésem után , a már csak-, nem hajtáson kivül lévő vad felszökött, megfordult, még két ugrást tett s többé nem láttam. Az előttem elvonuló völgyön visszairamlott a hajtásba s igy második lövésemmel nem tisztelhettem meg. A helyzet kissé bosszantani kezdett, de tudtam s biztos voltam róla, hogy nem hibázhattam , miután golyóm tompa vágását jól hallottam.