Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-02-10 / 4. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. Péntek, február 10. 4. sz. Kilenczedik évfolyam 1865. Zergeyadászat Liptóiban. (Vadásznaplómból). 1858. év február havának közepén s igy a téli vadászidény végén, a gbymesí vadásztársaság állandó tagjai közül négyen ültünk együtt, ízletes ebéd után csibuk mellett szörpölve a forró moccát. Minden egyéb vadászat megszűntével már csak a kártékonyokra folyt az irtó háború — s ez is csekély eredménnyel, mert a ghymesi rendezett vadastéren a szakadatlan üldözés annyira megritkítá soraikat, hogy már a maihoz hasonló nap is, mellyen két róka és egy vadmacska esett, rendkívülinek volt tekinthető, míg máskor az egész napi hajtásba is gyakran csak egy róka került. Nem csoda tehát, ha az ebéd utáni siestához lanyhaság szegődvén, egyhangú társalgásunk a mindent fitymáló elégületlenség szinét viselte —-természetesen csak a vadászügy tekintetében. Házi urunk gróf Forgách Károly, szent Hubertnek zsenge kora óta leghivebbje s a természettudományok avatottja (ki azonban önmagába vonúltan a véka alatt rejlő gyertyavilág jelképe) Spanyolország hegyei közt és Afrika sivatagjain tett vadászatainak elbeszélésére ma épen nem volt vehető; útitársa Bacskády Károly itt is híven követte példáját s szintén hallgatott; Rudnay József a két elébbinek segített — s így e sorok irója az egytagú válaszokba végre beleunván, inkább a kandallótüz pattogását hallgatta s félig húnyt szemekkel mélázott el azon eshetőségekről, mellyek bekövetkezhettek volna, ha az a róka, melly az utolsó hajtásban nem reá jött, reá jött volna; vagy ha ő állt volna ott, hova a róka jött s ez akkor is odajött volna; vagy ha de itt már úgy tetszik, róka és erdő, Sahara, oroszlyán és vadmacska, mind egy határozatlan képpé folyt össze s a kandalló tüze alkalmasint négy gunyasztóra világított De végre is, mint az árvái követ régebben megmondá: „öröké semi se tarthatya" : — mi is felébredve álmodozásunkból, a téli vadászatok emlékeivel foglalko-