Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-11-10 / 31. szám

500 „Egy időre abba hagyom a hivogatást; mert ha vetélytársakéi lépnek fel, versenyezve rohannak az elsőségért;" mondá társam. Tiz percznél több telt el, s ezen idö alatt társam oly mozdulatlan maradt, mint a törzs előtte; de ha ö hallgatott, nem a két kakas ; s időnként szünet nélkül üblögettek, részint kihivásúl egymás ellen, részint választ várva a képzelt jérczétöl. „Most mind a kettő összejő majd, s akkor lekaphatjuk jobbra és balra!" — jelezte ajkaival S., mert szavainak hangot adni alig mert. Mily begyesnek képzelhették a kakasok azt a jérczét, melly hangos udvarlásukra pityegő szót sem ád! Perez perez után múlt, de S. egy egy alkalmi arczintésen kivül nem is mozzant, s a madarak mindinkább izgatottaknak tűntek fel. S. végre ajkait füleimhez közel illesztvén mondá: „Mihelyt egy pityegést hallatok, azonnal előjönnek, azért tehát állj lövésre készen, mihelyt jobbról lekapom madaramat. Fegyvered jobban kezed ügyében van, mint nekem az enyim, s igy hadd legyen enyém az első lövés." S. miután fegyverére pillantva látta, hogy minden rendén van, a csalsippal egyetlen tiszta pityegést adott s a hívogatót rögtön elbocsátva, fegyveréhez nyúlt, féltérdre állott s lövésre várta a vadat. / Ugy történt, a mint jóslá; a két kakas versenyre kelt, s két oldalról a minket elrejtő törzshez mintegy huszonöt lépésnyire szaladt. Itt megálltak, nem tudva bizton hol rejlik a jércze, legyezőiket kiterjesztve s szárnyaikkal a földet köszörülve, míg a fő és nyak bőrét vérrel futá be szerelmi szenvedélyük, hosszan és kitartón üblögettek, mintegy daczolva egymással s mintha a jérczét bámuló pityegésre akarnák bírni, mellynek közellétéröl meggyőződve valának. A fatörzs fölött fehér füstfelleg emelkedett, az erdők köröskörül ezerszeresen viszhangozák a dördülést, s egy szép madár golyótól zúzott fővel hevert a földön mig a másik szárnyra kapott, de nem repülhetett messze, mert göbecspuskám utolérte s leterítette, ha nem is oly tisztán, mint a golyó testvérét a szerencsétlenségben. „Ez jól van, szólt S. mialatt hidegvérben tölte vont csövét, mig én ugyanazt tevém puskám jöbb csövével; mindakettöt megkaptuk ; hanem figycltél-e hivogatásomra ?" „Természetesen hallottam mint utánoztad, még pedig kitiinö jelesen ajérczét;" feleltem én. „Nem azt értem, észrevetted-e mily ritkán hívogattam,,s milly bosszú időközöket hagytam az egyes pityegések közt? Mert ha a vadpulyka-csalogatásban sikert akarsz elérni, úgy nagyon kell azon szabályra ügyelned, hogy mig a kakas felel, nem lehet eléggé keveset hívogatni. Sok új telepes önmagának szerez kedvtelést a sürü hivogatással, feledve, hogy a vad a hamis vagy természetlen hangot azonnal felismeri ; ezenkívül az üblögető az illy zajtól inkább megriad, min tsem közelednék hozzá. Annyi bizonyos, hogy sürü csalogatással több madár vesz el, mint lövésre kerül." Azóta sok reggelt töltöttem az erdőben s meggyőződtem tapasztalt öreg oktatóm állításának valóságáról. A hivogatás után legélvezetesebb telente kutyával vadászni a vadpulykát. A jól idomított kutya soha se száguldoz messze gazdájától, míg meleg szimatjára nem ér olly helynek, hol egyes vagy egész falka pulyka állt; akkor aztán hang nélkül megy