Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-01-30 / 3. szám

36 lovasa terhét, s a 372 mföldet, nemkülönben a rendkiviíl erös akadályt, számszerint 20-at, újból megerősítő a telivérben helyzett hitemet s bizonyára ma már senki sem tagadhatja a közvetlen hatást, mellyet ezen értékes vérnek bizonyos mennyisége gyakorol a ló csontképzésére, szivére, szellemére, midőn ez a keresztezések párosí­tása által [történik. — Megdönthetlenül be van bizonyítva, hogy a telivér, bátorságot és nemessé­get ád bármi eredetű lónak. S a legszélsőbb ellentétben keresve állításom igazoló példáját, a kiválóan lusta és nehéz fajbeli igásló, többszöri keresztezés után, bizonyos arányban erőt, külalakot, bátorságot és szépséget fog örökölni akkor, midőn képes lesz ősei közt számítni nem többet, csak egy parányát a versenyló vérének. — Nálunk — s ez szomorú valóság — nagy részt nem tudják a síkverseny valódi czélját; elképzelik, hogy az egyedül a szemnek nyújtott látványosság, lovag korbeli játék s az akadályverseny Renz vagy Franconhféle műtét. Mindannyi tudat­lan Ítészei olly tudománynak, mellyet haszontalanságnak tekintenek s a sportsman képzettségét nevetségesnek tartják. A irigység és tehetetlenség e bírálói nem birván megérteni az intézmény alapos hasznát mindenkire, az országra, megállapítják együ­gyű elveiket, silány következtetéseiket: megtanúlhatnák pedig, hogy a versenyló nem fényűzési czikk, hanem közhasznú állat, az állam megveszi ménesei részére s ennek folytán a bírálgatok közteher képében hozzájárúlnak s fizetik árának egy ré­szét! Míg a síkverseny szépen és nagyban feltünteti az elvet, addig az akadályver­seny annak egyik helyes alkalmazása. — Azok, kik a becsmérlést feladatuknak tekintik, a régi faj elenyésztéről, a kárhozatos anglomaniáról beszélnek, melly a honi lótenyésztést elöli, hozzák hát a roppant távolságot átszáguldó akadály verseny ló mellé, 180 fonttal a hátán s minden­féle akadállyal bővelkedő vidékre, hozzák hát elő honi fajunk valamellyik tiszta iva­dékát, vagy mást, bármiilyen legyen hírneve vagy fötulajdona, csakhamar meg fog­nak győződni egyről, hogy rontás helyett javít a telivérió s hogy neki kell az újjá­alakító jelképének lennie. — Önök vékony dögöket nevelnek! így szólnak s ezen nyargalnak; menjenek hát a különböző csődörállomásokra s láttára ama erélyes, erőtől duzzadt alkatú re­mek állatoknak, meg fognak győződni, hogy habár a telivér, mint minden más faj, rosszat is állít elő, még is olly példányai vannak, minőket egyedül csak ez létesíthet. — Meggyőződhetnek arról is, hogy e vékony dögök — a telivér allja — árve­réseken potom áron adatik el, de azért még mindig százszorosan megveri, erőre úgy mint erélyre, a mi saját fajbeli szintén allja állatainkat, mert habár rosz ló, de részén van a vér. S hogy egy ló bizonyos meghatározott feltételek szerint, a sík- vagy aka­dály-versenyen győztes legyen, szükséges, hogy minden benne lehető s tőle várt tu­lajdont kitűnően és eszményileg párosítson. Az egyik vagy másik verseny nyer­tese erös, erélyes, gyors és okos lesz; lényeggel és szépséggel is fog birni. Szép­ség alatt nem értem kizárólag a szemnek tetszöst, a mi inkább a lófaj kaczérságának nevezhető, hanem férfias szépséget, hasznost, széles és mély szügyet, egészséges iz­mokat. Látni milly csodálatos eredményhez jutottak az angolok ezen újjáalakító faj szűz tisztaságának aggodalmas figyelemmel fenntartása által.

Next

/
Thumbnails
Contents