Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-08-20 / 23. szám

365 cson gyengén, a 4—6 éves állaton legerősebben mutatkozik, a korosabbon fokonként elenyészik; néhány medvén, mellynek koros voltára a fogzatról lehetett vonni következtetést, az örvnek már csak homályos gyönge nyoma volt látható." „Azt is észleltem, hogy a fekete medve legerőteljesebb korában legegyenlöbben fekete, örve azonban soha sincs; fiatalon, 2—4 éves korában testének csak hátulsó fele fekete, míg az első fél szőrszálainak vége ezüstlik. Az idős medve szintén ritkán vagy soha sem fekete egészen s a fő és nyak többnyire ezüstszürke. — A talán egykor állandó fajok eltűnésének oka alkalmasint a nagy erdőségek pusztulásának s a medvék számának csökkenésében keresendő. A némellyek által még most is megkülönböztetni kivánt fajok egyike se bír valami különös tulajdonságokkal és hajlamokkal. Valamennyi kedveli a mézet, hangyát, erdei bogyókat, szóval mindazt, a mit kaphat s egy se veti meg a hullát, vagy élő zsákmányt, ha az éhség rá viszi. Békésebb vagy gonoszabb természetükről bajos szólani, mert az e fölötti észleletek anynyira függenek a körülményektől és az esetlegtől, hogy e vonások, mint kizárólagos sajátok, az egyik vagy másik válfajnak alig tulajdoníthatók. A mondottakat összevonva, én csak két fő fajt ismerek el: a fehér jégmedvét és a közönséges erdeit; más fajok felállítását azonban szívesen átengedem bárkinek, ki arra megállható érveket felhozni képes." Radde, a híres utazó és természetbúvár, Szibériában a medvének tömérdek válfaját látta s Middendorffal együtt valamennyit az Ursus Arctos egy főfajához sorozza. Szerinte a medve szőrzete leginkább a magasságtól függ, mellyben lakik. A 4—7500' magasságban élők szörszíne halvány, sárgás, fakó. A szín e halványsága egyébiránt átalános jellemvonása minden illy magasságban lévő szerves lénynek. Sötétebb, feketébb és nagyobb medvék csak olly vidéken találhatók, mellynek magassága 5000 láb alatt van, s minél leebb érünk, annál feketébb és nagyobb példányokra akadunk s csak ritkán ollyanokra, mellyeknek szőrszál vége ezüstlik vagy sárgállik. Van egyébiránt nagyobb és kisebb, barna és fekete medve vegyest; de mind a szín, mind a nagyság leginkább a tápla minőségétől függ. A fönebbi nézetekkel ellenkezik a csehországi W. Frh. E. elbeszélése a bécsi „Jagdzeitug"-ban, hol elmondja, hogy a gallicziai, bukovinai és magyarországi Kárpátok medvevadászai előtte három medvefajt emlegettek ; a fekete vagy mézmedvét, a barna vagy aranymedvét, mert ennek fül-szőrszálai a napsugárban mintegy aranyozottan csillognak — és az örvös medvét, melly szerintök vakmerőbb és a vadászra nézve veszélyesebb. „En — írja a W. Frh. E. — ez utóbbit nem külön fajnak, hanem csak a barna medve úgynevezett „Spielart"-jának tartom ugyan, hanem erősen vallom azt, hogy a Kárpátokban valóban két faj medve tenyészik. Bebizonyított dolog, hogy a barna medve életmódja lényegesen különbözik fekete rokona életmódjától. Míg ez utóbbi, mellyet a kárpáti vadász méz-, Brehm hangyászmedvének nevez, egészen növényekből táplálkozik s állatokat tudtomra soha sem támad meg, addig a barna medve, mellyhez én az ezüst-szürkét s néha fakósárgát is sorozom, épen nem veti meg a birka vagy szarvasmarha hulláját vagy a párbajban elejtett vadkant. Már pedig valamelly állat életmódja előttem sokkal biztosabb charakteristiconnak látszik, mint szine, vagy akár koponyájának és csontozatának alakzata. A fekete medve a