Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-08-10 / 22. szám
354 nyolcz stonet kellett volna kinuie. Nagy volt a zúgolódás már a miatt is, hogy a franczia gróf Fille de l'Airt a Steward's Cupból visszavonta s midőn a jelentés kiszögeztetett, hogy a Derbynyertes se fog indúlni, a visszatetszés hangos kikelésekben — sőt mint alább látni fogjuk, harmadnapra csaknem tettleges bántalmazásokban nyilvánult. Halljuk e tárgyról a sajtó véleményét. „A kilátás, hogy a Derbynyertest Elyvei, General Peellel, G'ambuscannal és Breadalbane-nel küzdeni látandjuk, nagy és feszült várakozást keltett, melly azonban meghiusúlt. Azoknak, kik Anglia minden részéből csődültek a goodwoodi gyepre, nagy része Gladiateurre fogadott. Már régebben suttogtak ugyan egyetmást s jól értesültek állítgaták, midőn a fogadás 1 : 3 állott, hogy a ló vissza fog vonatni. A hiszékeny közönség azonban még is belerohant s még az utósó éjen is 300 fontban fogadott reá egy valaki. Ez volt az utolsó fogás, a háló megtelt s ezt az ügyes halászoknak csak partra húzni kellett. Nem csoda tehát, ha Gladiateurnek az utolsó perczben történt visszavonása, melly az illetőknek épen nem válik becsületökre , nagy zúgolódásnak lett okozója. Nem tesszük fel, hogy Lagrange grófnak, e jó; családú és jó nevü gentlemannek, e visszaélésben része lett volna. 0 bizonnyal ismeri azon lovagias jelszót: „Noblesse obiige" s kezei tiszták, de mért engedi meg tehát, hogy tulajdonával és nevében illyféle csínek történjenek? Kétségbevonhatlan ugyan,hogy mindenki azt teheti tulajdonával a mi neki tetszik s mi legnagyobb védői vagyunk azon jognak, hogy a tulajdonos tetszése szerint futtathassa vagy visszavonhassa lovát, anélkül hogy ez iránt megkérdezze a közönséget, melly a lóra fogadni jónak látta. Csak hogy egészen különböző a helyzet, ha valaki csupán és tisztán nyervágyból hozza lovát a fogadások terére s itt a ló bizonyos versenynek nagy kedvenczévé válik. Illy esetben a visszavonás egyszerűen ocsmányság. A szivélyes éljenzés, melly Gladiateurnek Epsom gyepén jutott, itt is kétségkívül ismétlődött volna, ha a Cup-ot megnyeri. Nem fájt volna nekünk gr. Lagrange diadala s csak az óhajtjuk, bár azok, kiknek kezelésére a ló bízva volt, ne hurczolták volna meg tulajdonosa nevét a turftürténet e piszkos sáros bujkáló utain." A sajtó még elég mérséklettel nyilatkozott, de nem a goodwoodi nézőközönség alsóbb osztályzata, melly Gladiateurt, midőn a Drawing-Room Stakest megnyerte, lepisszegte; midőn pedig a Bentinck Memóriáiért körüljárt, a pisszegést „a tempest of groans" követte, sőt néhány ficzkó a rajta ülő Henry Grimshaw-t készült megrohanni és leverni, mit azonban a rendőrség és néhány úr — meggátolt. Iszonyú izgalom keletkezett a gyepen s a rendet csak hosszabb idő múlva lehetett helyre állítani. — Gladiateur megjelenéséről a Drawing-Room Stakesben igy ír a „Field" : „A Derbynyertessel Longdown és The Princess of Wales állt ki a síkra; ez utóbbi számításba sem jöhetett; Longdown (ap. Flatcatcher any. Subtility, 3 é.) 9 stonet és 1 fontot, Gladiateur 5 fonttal többet vitt. Ismét láthattuk tehát azt a roppant szökő futást, mellyet Epsom gyepén csodáltunk volt. Két versenytársától a szó szoros értelmében elfutott s ott hagyta őket. A mint az állványokhoz közeledett, Grimshaw meg akarta mutatni, millyen ló van alatta s megakarta fejteni a kételyt, ha még t. i. volna kétely, a St. Leger iránt. Kibocsátotta a lovat s ez ama hosszan elnyúló gyönyörű vágtatásával érkezett be, mellyel Angliának egy lova sem mérköz-