Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-07-30 / 21. szám
335 A tömeg előtt, a ló és lovar sajátszerűsége miatt, nagy kedvencczé kezdett válni. Midőn az indulópontra ment, az a hit merült fel bennem, hogy e lóban több van, mint a mennyit mutat s e nézetet több jó lóismerö osztá velem. Bessy Bedlam lovarja azon iparkodott, hogy lehetőleg a korlátkötelek mellé a belső oldalra juthasson, mert érdekében volt, hogy a lovakat láthassa ép bal szemével, lova ellenben vak bal szemével ne lássa azokat. Nyugodtan ült, míg az indító kellő sorba szedte a mezőnyt s midőn a „go ! t f szó hangzott, rögtön megragadta a kancza lógó fülét, oldalába vágta sarkantyúit s olly gyors vezetőnek ugrott ki, mintha a távolság csak egy furlong volna. A mint a kancza jó iramba jött, elbocsátotta fülét, a kantárszárakat összeszedte, elhelyezkedett nyergében s olly veszett gyorsasággal ment tovább, mintha a távoszlopig az egész mezőnyt le akarná vágni. A kancza titka ez volt : sok ló közt semmire sem lehetett vele menni s mozdúlni sem akart közülök, de ha előre ugorhatott, bajos volt beérni s habár csak egy irammal vagy szusszal látszott is bírni, de ez erös és szívós s mint idomárja mondá „egy napra való" volt. Ezért állítá ö, hogy a lovat csak egy bizonyos fiú képes lovagolni. Hallottam utólsó utasítását a lovászüúhoz : Semmi félhossz! Vezess és vezess végig s nyerj a mennyivel csak birsz!" A többi lovar közül egy se látszott Bessy Bedlammal törödni, midőn ez lenyújtott fejjel tova vitorlázott s egyre folyvást térelőnyt nyert. Azt hitték, hogy ragad 8 nem sokára hátra hanyatlik; egymást tartották tehát inkább szemüggyel. Roszúl számoltak azonban; a félszemű kancza hosszú lépése s gyors irama egyre feltűnőbbé vált s három negyed mértföldön a többi ló már elszórva jött utána. A távoszlophoz érve, Bessy legalább tíz hosszal vezetett; a fiú lebocsátott kezekkel s szobornyugodtan ült rajta. A The Rejected, Öreg barátom nagy boszúságára egészen elmaradt s a félszeműn kivül csak négy ló volt a versenyben. A Cambridge- és a Belper-pony most végkisérletet tettek beérni Bessy Bedlamot, de hasztalan, mert ez se nem gyorsítá se nem csökkenté iramát, hanem egyedül ment el a nyerpont előtt s olly hidegen állott meg, mintha csak közönséges cantert végzett volna. Oreg barátom s vele sok más szinte bele némúlt az elbámulásba s átalános volt a vélemény, hogy a Hollerton Cup soha sem lett illy módon megnyerve. Következett egy ugrató verseny; mi az indulás előtti nagyobb tétellel neveztük rá Bessyt, mely ezt is csaknem olly könnyen nyerte mint a cupot; s egy 50 font különfogadás a Belper-kancza ellen harmadik győzelmét képezte e napon. Midőn a gyepről elvezették, alig bírtunk közelébe jutni a tömeg miatt s a mi derék ponynk lefelé nyújtott fejével olly vígan koezogott tova, mintha kész volna a futást újra kezdeni. Az idomár ép olly nyugodt volt mint a ló s csak azt jegyezte meg : „nem megmondtam-e sir, ma reggel?" A lovászfiú, ez egy árva szót se szólt, s az istállóba érve munkájához fogott, egyhangúan és egykedvűen, mintha a ló győzelmében legcsekélyebb része se volna. A kancza természetesen jogszerű tulajdonommá vált; de nem volt annyi szívem, hogy megfosszam tőle régi gazdáját. Megnyertem a cupot s tétösszben és fogadásokban is szépecskén gyarapodtam, — s miután öreg barátom is azon a véleményen volt, hogy méltánytalan volna vissza nein adni a kanczát a farmernek, más részt
