Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-20 / 20. szám

318 septemberben bújnak ismét elo. A feketéktől sem tarthatni, hogy éjjel fölzavarnak, mert a sötétben nem merik elhagyni tanyáik tűzhelyeit. A cserje apróbb alkalmatlanságai közül megemlíthetem a skorpiót és százlábút, melyek leginkább kopár, sziklás helyeken tartózkodnak — mind a kettő marása veszélyes ; a félkrajczárnyi nagyságú pókokat, s az ezernyi moszkitót s homok-legyet, mely utóbbi oly parányi, hogy puszta szemmel alig látható. De ily bajok senkit se riasszanak vissza a cserjétől. Áz ottani vizekben található édes-vizi halak lajstroma szegény, s úgy hiszem, valamennyi közül az angolna legtöbb hasznára van a cserjésznek. Akárkinek, a ki ott fel akarja ütni tanyáját, magával kell hoznia angolna-dzsidát, s különböző nagyságú halász-zsineget s horgot, mert e folyó vizek legtöbbjében bőven van egyik vagy másik fajta hal, mi olykor igen kellemes adalék a cserjész éléskamrájának. De még ha e vizekben első rendii halak is találkoznának, nem hiszem, hogy Victoria mostani népességénél kedvencz mulatsággá válhatnék a halászás. A gyarmatban akár a vadász, akár a halász csak akkor tartja érdemesnek a vad- vagy halüzést, ha jól fizet a dolog, s a horgászás nem is bir e tartományban elég ingerrel. A horgászás kivált a fiatalok s öregek, meg a boldog, megelégedett lelkű emberek mulatsága. Már pedig ott nem sok nyugalmat s megelégedést fogunk találni a népek között mindaddig, míg az arany-láz le nem csillapodik. Ott senkit se tartnak elég öregnek arra, hogy abba hagyja a munkát, a míg csak egy fillért szerezhet; a mi pedig a nemes fiatalságot illeti, sokkal korábban érnek meg, mint a mi ifjaink , s ostort pattogtatni inkább kedvök szerint való, mint horgot dobálni. Ha a vadász-csapat dolga után lát, egész esztendőn át egyetlen napot sem szükség henyélnie a sátorban. S e mellett a vadász, ha csak rajta múlik, sohasem fog lőni vadat, míg a fiatalok élelem dolgában anyjokra szorúlnak; a költés idejekor mindenek iránt kímélettel kellene lenni. A szárnyas vadat, azt hiszem, november, december és januarius kivételével egész éven át bátran puskázhatni. A cserje madarai legszebbek s legtollasabbak télen meg tavasszal, s legtöbbje ugy hiszem, september és február között költ. A ki nem élt australiai erdőben, nem is képzelheti, mily gazdag tollazatú némely cserjei madár, s mily roppant falkák látogatják bizonyos vidékeit bizonyos évszakokban. Valamint Európában, ugy e messze terjedő földön is mindenik tájnak meg van a maga madárvilága; s bárhol tanyázik a gyűjtő a cserjében, jól teszi, ha valamennyi ott megforduló fajtából összeszerez példányokat — szem előtt tartván, hogy a legelevenebb színű madarak — legkelendőbbek, de hogy a nagyon sötét tollú madarak között is sok a ritka és becses. Mr. Gould ernyedetlen buzgalma folytán Australia madárvilága most már meglehetősen ismeretes. Úgy gondolom, 1848-ban, több mint hatszáz honos fajt irt le, s azóta, kétségkívül ujakkal gyarapította e sorozatot. A mi az élelmezést illeti, egy-egy emberre a cserjében havonként számíthatni 40 font lisztet, 8 font ezukrot, sót és borsot tetszés szerint, 1 font theát és 1 font dohányt. Hasra nem számolok, mert azt a csapat maga szerzi magának puskájával. De nem szabad feledni néhány font stearin gyertyát (vagy még jobb egy photogen lámpát) és gyufát.