Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-10 / 19. szám

305 nak, e fajták össze-vissza vegyülnek. De zagyvalék létükre sera megvetendök e cserjész kutyák; a természet, úgy látszik, kipótolja nálok a nevelést, s ösztönük mintha erősebben volna kifejlődve, mint a neveltebb, tanultabb kutyáknál. A ki nem töltött néhány évet a cserjés sátorban egyedül kutyáival, alig képzelheti, milly hü társa ez az embernek, s milly barátjává és szolgájává válhatik neki. Ha a csapat vásárra lövi a kengurút, hetenkint körülbelül 25 darabot ejthet, s erre négy napot szánhat; két nap marad más egyéb belső dologra, vagy ha madárbőrök szedésével foglalkozik, a madarak lövésére s megnyúzására. A kengurúnak, mihelyt haza hozzák, menten le kell húzni a bőrét, aztán ki kell akasztani hol a kutyák hozzá nem férhetnek, illy módon nagyon sokáig tartja magát. A vasárnap mindig pihenő nap a cserjés sátorban, s a ki óhajtja, a cserjésben csak olly áhítatosan töltheti a szent napot mint otthon. Egyet tapasztaltam a nyers ficzkóknál, kikkel gyakran találkozik az ember a cserjésben (még az öregeknél is, kiknek nagy része egy mondást sem tudna olvasni, s kiknek eszök ágában sincs, természetesen, hogy jó nevelést, vagy illedelmes magaviseletet fitogtassanak), s ez az, hogy a vallásból soha csúfot nem űznek; s ha, a mi ugyan Angolországban ritkán fordúl elö, de a gyarmatokban mindennapi dolog, valamelly jobb módban növelkedett ember a munkások rendjébe kénytelen leszállni, sohasem tapasztaltam ott, hogy előkelőbb modora vagy születése fölött gúnyolódnának. Ellenkezőleg, mindig úgy találtam, hogy ollyan emberre, a ki nem esküdözik s nem iszik, és a vasárnapot megüli (de illyenek, fájdalom, nagyon kevesen vannak), tisztelettel tekintenek nyers pajtásai, mintha felfognák, hogy az illy ember megbízható, és baj vagy veszély esetére tanácsával, segélyével szolgálhat. Kellemetlen, ha a csapat nem tanyázik valamelly mocsár vagy folyó közelében, melly hemzseg a kacsától, a ki, mint én, a szárnyas vadat örömestebb üzi bármi egyéb vadnál, azt a földet e vadászatra különösen alkalmasnak fogja találni. Nem hiszem, hogy van a világon táj, melly a szárnyas vadnak alkalmasabb hazája lehetne mint Ausztrália. Mértföldekre terülő mocsarak, roppant rétségek, hol a káka meg nád buján tenyészik, patakok és vízgödrök, mellyeket a teabokor sűrűsége teljesen elrejt, a madaraknak békés fészkeket nyújtanak, hol misem háborítja tojásaik kiköltésében s a felvidéken ezer meg ezernyi hely lehet még, a hol a mocsarak s tavak magányában soha még puska nem durrant s a hol csak úgy hemzseg a szárnyas vad. A kácsázás talán a legtöbb hasznot hajtó vadászat a vidéken, ha van piacz a vadra; de bármilly tanyán vagy vendégfogadóban, melly közelben esik, egy-két pár fekete kacsát akármikor szívesen beváltnak élelemmel vegy készpénzzel is. A kacsázás ideje február körül kezdődik, midőn az öregek a madárfiakat lehozzák a folyóvizekhez ; végződik pedig augustusban, midőn a mocsarak ki kezdenek száradni s a madarak elvonúlnak költeni. Miután költöttek, kis falkákban, vagy családokban a folyóvizek s vízgödrök körül tartózkodnak, mígnem az eső megtölti a tágasb medenczéket, mire a térség nyíltabb mocsarait látogatják, a hol sekély vizet s jó élelmet találnak. Télen keveset végezhetni vállas puskával e roppant rétségeken, de ladikról puskázni, ez már megteszi, csak tudjon vele bánni az ember. Egyébiránt, ha a sátor