Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-10 / 19. szám

300 veresbegy vígan szökdécselt a ház előtti gyepen, illy kora zavarástól látszólag nem is tartva. Öt óra alig volt még s én már felkészülten jártam az istállóban, gondoskodva , hogy teljes ellátásban részesüljön lovacskám, melly talán még ma lesz szerencsém megalapítója. Gondoltam, hogy nyolczkor indulok; öreg barátommal, kinek laka épen útközbe esik, reggelizek s aztán az onnan mintegy két mértföldnyire eső Chunee Villába nyargalok, hova épen isteni szolgálat előtt fogok megérkezni. Soha se voltam valami piperkőcz, de e reggel szokottnál gondosabban öltözködtem, csinosan, de nem czifrán; s a mint nábob kisasszonyom lovas hajlamait ismerém, hittem, hogy egy új fekete lovagkabát és szorosan tapadó drabszín nadrág nem lesz kedve ellenére. A legjobb hangulatban s magammal és az egész világgal elégedetten nyargaltam ki kapumból s barátomhoz értem, ki már az ablakból nézegette új lovamat s elém sietett. A kis kancza rendkívül tetszett neki s örömmel hallotta, hogy tanácsát fogadva, megkezdem az ajánlotta hadjáratot. A sárgán hajszálnyi kifogást se talált s csak az bántotta, hogy Joe Coxtól vettem, kit ő bűneként gyűlölt — s attól tartott, hogy a lóban vagy valami rejlő hiba van, vagy pedig, hogy az említett úri ember nem igaz úton jutott hozzá. Nem látta át, miért ne adnám oda azonnal, mert meg volt győződve, Hogy idomítás alatti közös lovunk sokkal jobb s okvetlen megnyeri a Cupot. Egyhez azonban szorosan ragaszkodott, ahoz t. i. hogy a formátlan nagy éles zablát azonnal vegyük ki szájából, ha csak rögtön tönkre nem akarom tenni; s így reggeli után egy lovászfiú elővezette a sárgát és egy könnyű csinos versenyzabiával díszítette fel, a martingalet levette ró la, s ekkor oly helyesnek tünt fel a kancza, hogy — mint öreg barátom diadalmasan megjegyzé — akár a királynő ő felsége is megtekinthetné. Oreg barátomnak a többi közt virágos kertje nagy gyöngéje volt s tulipánjai, rózsái, anemonejei, dahliái, ha teljes virágzásban álltak, a környék kertészeinek szemeit szúrták. Háza előtt egy nagy virágágy diszlett kis körökre osztva, mellyekben kedvencz virágai nyíltak , közepén pedig rhodhodhendronjai pompáztak, melly éknél nagyobbakat és szebbeket valóban soha se láttam. E virágágyat a környező kavicsozott talajtól vasrácsozat választá el, csak oly magas, hogy kutya ne ugorhassék be s behálózva, hogy baromfi ne csúszhassék be a rácsok közt. E virágágyon túl bársonysíma gyep terült el egy szép sycamorral közepén s ezen túl ismét orgona, bodza, borostyán, spanyol gesztenye s egyéb bokrokból álló sűrűség, melly a házat az út felől elfedte. E bozót tégla oszlopzatokkal volt elkerítve, mellyek között három négy láb hosszú hegyes karózat gátolta a behatolást. Az öregnek e virágágy, gyep és bokrozat volt a szemefénye, mindez gondos ápolásban részesült s a ki megbántani akarta volna őt, erre alkalmasabb módot nem találhatott volna, mint ha belovagol az elkerített részekbe, hol minden patkónyom pusztít és rombol. Engedelme nélkül egyetlen szál virágot se volt szabad letépni. E részleteket azért említem, hogy az olvasó ismerje a környezetet s némikép elkészüljön arra, a mi következik. Egy lovászfiú, mint említém, elővezette a kanczát s öreg barátom a kapuhoz ment, hogy láthassa a ló actióját, a mint tova nyargalok. Nem tudom, valljon a zablacsere okozta-e kanczámban a teljes változást, elég az, hogy jóformán még a nyeregben sem ültem, midőn már kirántá magát a lovászfiú kezéből, felágoskodott, aztán