Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-10 / 19. szám

296 szomszédokat és jó barátokat ; a vidék gazdái és tenyésztői közt vetélkedésre adtak alkalmat s ha magának a tenyésztés ügyének nem is adtak lendületet, de legalább kitüntették a jó lovat, hogy ezt az illető aztán megbecsülhesse. Mindenesetre áll az , hogy a versenyzés e neme akkor Ízlésemhez és erszé­nyemhez mért volt, s hogy egy ideig alig múlt egy év, hogy a Hollerton Cupban egy ponym ne ment volna. Egyszer megnyertem, egyszer másodiknak ért be lovam, a jelen alkalommal pedig szövetségese voltam egy öreg barátomnak, ki The Rejec­ted nevü közös ponynkkal a Cupot megnyerni erősen reméllette. Midőn a városka fogadójában a Dolphinban megszállottam, esti nyolcz óra volt s minthogy egy óra múlva a holnapi versenyre a nevezések elzárandók valának, nemcsak a fogadó előtti térség, hanem az udvar is hemzsegett a sok farmertől, lócsi­szártól, vidéki lovastól s másodrendű versenybaráttól, kiknek vagy maguknak volt futtatásra szánt lovuk, vagy legalább fogadásban érdekeltségük. A tömeg épen nem aristocrataszerü, hanem valódi britt jellegű volt; s nem egy szívélyes kézrázáson kellett átesnem, midőn végig tolakodtam a tömegen, keresve öreg barátomat, kiről tudtam, hogy már délután meg kellett érkeznie. A fogadó folyosóján csaknem összeütköztem egy emberrel, ki épen az ajtón lépett ki s kiben én azonnal Joe Cox-ot, a némelyek által az egész környéken a leg­nagyobb gazüczkónak tartott egyént ismertem fel, A mint meglátott, rögtön karon fogott, kivont magával az udvarra s ezt sq^á fülembe : „Úrfi, épen magát keresem. Ha Anglia legjobb tizennégy markosát megvenni kedve van, az alkalom kínál­kozik!" Mr. Joe Coxot azonban be kell elébb mutatnom az olvasónak. Öreg barátom kifejezését használva, nagyon „kétséges" jellemű ember volt ő s épen nem hasonlí­tott ahoz, ki az általa ajánlott minőségű lótól megválni kész, ha ez esetleg birtokában volna, mi azonban épen nem volt valószínű. Üzletére harmadrendű lócsicszár; terme­tére alacsony, zömök, izmos ember, mintegy harminczöt éves, félreeső serház bér­lője, melly a környék valamennyi bukott lócsiszárjának, vadorjának és csavargójá­nak volt kedvencz tanyája. Birt néhány kitünö tulajdonnal: a lóhoz tökéletesen ér­tett; nagy súlya daczára jelesen lovagolt; galamblövészeteken sok dijat nyert s javíthatlan vadőr volt; híres öklöző, birkózó s Nottinghamskireben bárkivel kikö­tött ; kutyát, viaskodó kakast, vadászmenyétet nevelt; s miután egy részről a falusi földesuraknak hébekorban hasznos szolgálatokat tett, más részt pedig veszedelmes volt vele kikötni s megsérteni öt : bizonyos mértékig elég népszerűségnek örven­dett. Habár epen nem az, mit „szilárd jellemnek" neveznek, Joe nem rósz ember volt a maga nemében s mindent elkövetett, hogy kiérdemelhesse a benne helyzett bizalmat. Az előbbkelőek iránt mindig udvariasan s tiszteletteljesen viselte magát s miután más egyebet alig lehetett felhozni ellene, minthogy ló dolgában a lehető leg­jobb alkura szeretett szert tenni, (mi egyébiránt elég átalános sajátság e lóval bővel­kedő környéken) s hogy minden csiny és tréfa kész pártolóra lelt benne : Joe Cox határtalanúl és háborítlanúl uralkodott serházában alattvalói felett, kiknek az „enyém és tied" iránti fogalmaik aligha kellő szigorúak valának. Azonban Joe mindezen tulajdonai csekélyek voltak azon finomságához képest, mellyel a lóeladás csere-

Next

/
Thumbnails
Contents