Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-06-10 / 16. szám

260 huzat tartja össze. Ezen eszköz tulajdonosa aztán rendszerint meg fogja kérni az idegent, adjon neki egy kis puskaport, az idegen pedig tudván, mily nehéz bajjal jut a szegény e czikkhez, szívesen ád neki vagy három-négy jó lövésre valót. Nagylelkűsége kárba vész: a boldog ember nagy hirtelen egyszerre tölti be az adagot a csőbe, mellynek lyukait elébb földdel betömte. Erre aztán jön egy maroknyi föld, úgy aztán egy kis sörét, golyó, vén szög, vagy akármiféle darabka vas mellyet közelében érhet, aztán újra egy maroknyi föld — s a puska meg van töltve. Most egyszerre futva jön a nyúl vagy őz, és megdöbbenve, tiz vagy tizenöt lépésre az oláh előtt megállapodik. Ha az oláh puskások láttára fel nem ocsúdik megdöbbenéséből, nem telik bele néhány perez s olly durranás hallatszik, mintha egy üteg ágyút sütöttek volna el; a czélba vett áldozat megvetéssel rúgtat tova, de a boldogtalan vadászt földre sújtja visszarúgó puskája, mellynek darabjait alkalmasint száz felől lehetne összeszedni. Nem régiben igen jó czikk jelent meg a fegyverrel történhető balesetek felől, a legnagyobb gondosságot ajánlva azoknak, kik fegyverrel bánnak. Illy óvatosság az oláhok között merőben fölösleges volna: mert, habár a puskák szétrepedése itt mindennapi dolog, egyetlen egy esetet sem hallottam, hogy valamellyikök komolyabb sérülést szenvedett volna. Egy medvevadászat alkalmával Erdélyben láttam, hogy egy illy paraszt-vadász a cső szájáig töltött meg felében porral felében seréttel egy vén pisztolyt mellynek nem volt sem kakasa sem kupacsa, s mellyet gyufával kellett elsütni. A medvét, az igaz, a lövés meg nem sebesítette, de a mi sokkal nagyobb csoda, a vadásznak és társainak sem esett legkisebb bajok sem. De térjünk vissza a vadkanokhoz. E vadászat Magyar- és Erdélyországban augustus végével kezdődik, midőn a vaddisznók a hegyekről leszállnak az érett tengerin lakomázni, mellyet rendkívül kedvelnek. Mihelyt a vadász valamely tengeriföldön észreveszi az illy vendégeskedés nyomát, szürkületkor oda megy s helyet foglal a hol a tengeri legbujább; ott kell maradnia egész éjen át s alvásra sem szabad gondolnia, ha van reménye a vadhoz. Sok éjszakát virraszthat ott gyakran csalódásokban, mert e vadászat nagyon bizonytalan; de ha a vaddisznó megtiszteli őt látogatásával, a vadászat eléggé izgató. Ha a tengerit letörték, nem sok kilátás nyílik a vadászatra egészen az első hóig, a midőn könnyű a nyomra akadni, s voltaképen az igaziabb vadászat kezdődik. Marczius elején a hó olvadozni kezd, s ekkor aztán vége a vadászatnak. De ha a nagy vad üzése ez időben mégis kezdődik, nyílik egy más tér, melly angol emberre nézve kiválóan élvezetes és izgató, ez pedig a szalonkázás. Az első falkák marczius első hete körül érkeznek, ha az idő elég lágy, vagy pedig valami tiz nappal később, ha a hó a szokottnál tovább tart, a mint hogy az idén is (1865) történt. Ettől fogva körülbelül egy hónap hosszant találhatók a laposabb helyeken, cserjésekben s bozótban; ez idő elteltével az erdős hegyekbe húzódnak, a hol költenek s őszig tartózkodnak, melly időszak beálltával ismét (bár kisebb számmal) ott találhatók a laposabb téreken, mindaddig, mig a melegebb égaljak alá költözködnek. Dézna környéke igen jó hírben áll mint „szalonka-terület", mert nemcsak hogy nagy erdőség van közelében, de terjedelmes bozót és cserjés is húzódik határá-