Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-05-20 / 14. szám

223 Azóta a viszonyok változtak, még pedig nem kis tekintetet érdemlő mérvben. Változott a birtoklási mód az úrbériség eltörlése által, s változott a földbirtoknak — a birtoklásra nézve — fekvése, a mennyiben a közös legelök elkülönzése s a tagosí­tások az egyes birtokokat egyes együtt fekvő egésszé s szakadatlan testté alakíták át. De változott az idők szelleme is. Változott az idők szellemével a hűbéri viszonyok megszűntével a birtokról való fogalom, s változott végre az ezen fogalmakkal járó következtetéseknek természetes folyama is. Változott viszonyok változtatást igénylenek mindabban, mi a változással járt, s igy a vadászatjog a vadásztörvények is sokban kell, hogy változzanak. A közelebbi törvényhozásnak lesz föladata úgy mint sok mást, úgy e parlagon heverő tért is üd­vös, czélravezető, igazságos, a vadászatnak és a területek birtokosainak, a területeken viselt gazdasági rendszereknek s az ügy együtt számított követeléseinek megfelelő törvényeknek alkotásával betölteni. Mig az így megtörténnék, sok viz foly még le a Dunán. Nagy isten! mennyi tenni valónk volna. Csak a közjogi kérdéseken túl volnánk. Mennyi rendezni valónk van. Hordjuk tehát az anyagot e téren is, hogy annak idején — hiszen tán nincs is olly távol az idő — készen legyünk a honatyák elé terjeszteni tapasztalásainkon ala­pítandó kérelmünket, mellynek meghallgatása után alakuland a törvény. A nagym. m. kir. helytartó tanács belátva a sokfelöl érkező panaszokból annak szükségét, hogy e téren valamit tenni kell, igen helyesen hivatkozva a fenálló régi törvényekre, ez évi márczius 2-án tartott üléséből egy közrendelvényt bocsátott közre, mellynek szövegét a „Vadász és Versenylap" ez évi folyamának 11-ik száma köz­lötte is. Kétségtelen, hogy e rendelvény tisztán csak az említett 1802 és 1840-iki tör­vények alapján fekszik, mindazonáltal jónak látjuk hü fordításban mellékelni a hivat­kozott törvényeket egész terjedelmükben, még pedig az 1802-i országgyűlésnek ak­kor még latin nyelven kelt 24-ik törvényezikkelyét hü fordításban, s az 1840-ben már magyarul szerkesztett törvényeknek hiteles kiadásából kiirt szószerinti szövegét. 1802: 24 t. cz. a vadászatról és madarászatról. A vadászat és madarászat körül felmerült visszaélések megszüntetésére 0 Fel­sége kegyes jóváhagyásával a karok és rendek elhatározták : hogy 1-ső §. Mind a parasztoknak, mind pedig azoknak, kiknek a vadászat az 1729. 22. t. cz. által tiltva volt, kopó és vizsla kutyákat tartani, vadászni vagy mindazon madár nemekre, mellyek a fentmondott törvényezikkelyben elösoroltatnak, és fajd­tyukokra semmiféle módon madarászatot űzni innentúl sem lészen szabad. 2-ik §. Földesurak egész területüknek vagy egy tagban kivágott földbirtokuk­nak felét, az uradalmakban pedig (míg egy tagban nem fognak birtokoltatni) akár egyenkint minden egyes területnek, akár az egész testnek felét minden megyében — a megyének történendő előleges bejelentés végett, és a megye által kiküldendö egyé­nek közreműködésével — kijelölhetik úgy, hogy az a birtoknak felét túl ne haladja,

Next

/
Thumbnails
Contents