Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-05-10 / 13. szám

201 E végett egyetlen közeli követ se szabad helyéből elmozdítani, vagy szomszéd fa gallyait levágni; gödörásáskor ennek földje messze viendő ; ha bokor közepette van a les, a nyilt rések hasonló fanem gallyaival fedendők el s ez se nagyon sürün, mert feltűnő lehetne s még arra is kell ügyelni, hogy a levelek mind kifelé legyenek fordítva stb. számtalan más illy apróságnak látszó kellék veendő figyelembe, mert az oroszlány ovatossága és türelme kifogyhatlan; napokig képes egy állatra, legyen az holt vagy élő, tekinteni, míg hozzá közeledik. Illy elővigyázati szabályokhoz képest készített s az említett tölgy ágai közt két láb mélységre ásott gödör szolgált ülőhelyemül, míg vállaimat és fejemet száraz gallyak némileg elfedték. Nem volt még öt óra, midőn már leshelyemen ültem, nyolez lépésnyire a földhöz két erős faékkel leczövekelt lóhullától. Kezemben egy Devismeféle, oroszlányvadászatra készült, nehéz ólmot hordó fegyver, mellynek egyik csöve pattanó, másika aczélkúpos golyóra volt a legovatosabban töltve; tartalékul mellettem egy szintén aczélkúpos golyót hordó, alulról töltött hatalmas Purdey-vontcsö s kezem ügyében a feledhetlen édes Atyámtól kapott styriai vasból készült vadászkés. Három oroszlány nyomot lelve, feltehető volt, hogy ugyanannyi térend vissza, hacsak más helyütt egyéb zsákmányra akadva, inkább annak a húsán nem táplálkoznának. A legnagyobb csendben mozdulatlanúl ültem így, lélekzésemre is ügyelve. Eltelt fél óra, az estalkony szürkülni kezdett, az ég lassan lassan elborúlt s elébb egyes cseppek hullottak, később csendes meleg eső permetezett le a környező virányra. Tartva attól, nehogy franczia fegyverem lőpora a levegő nedvességétől megnyirkosodva, csütörtököt mondhasson, miután angol Lefaucheuxmre minden időben számíthatók, épen fegyvert akartam cserélni, midőn a tőlem harmincz, a csalfalattól huszonkét lépésre fekvő erdőség szegélyén egy árnyékot látok lassan megmozdúlni. Szemeim egész erejét e pontra szegezvén, oroszlányra ismerek, melly leülve, az irányomban fekvő csaldögre tekint. Csendesen lövésre emelem a mindig készen tartott fegyvert, czélba véve a még mindig az erdőszélen ülő állatot. Nyolez perez múlhatott el igy; egyszerre az oroszlánytól balra öt ölnyire egy második oroszlány fejét látom előbukkanni s ennek mérveiből a nagyobbik állatra ismerek. E fő előtüntével az első oroszlány tán tíz lépést halad nagyon ovatosan közelebb a hullához s újra leül. Ekkor a nőstény oroszlány, mert ez volt az imént meglátott fej tulajdonosa, sebesen, nesztelenül, macska módjára a földig lapúlva, egyenesen feltartott farkkal, sok gőzt fuvallva ki orrlyukain, vad kifejezéssel pofáján, néhány lépést tesz előre; ugyanakkor egy harmadik, szintén az erdőből lassan kilépő oroszlányra esnek szemeim. A gyorsan növekedő homályban csak azt vehetém ki, hogy a második oroszlány köztük a legnagyobb. Gyönyörű volt e három állat, s a hatást, mellyet reám gyakoroltak, csak érezni lehet, leirni alig. Újra tán tíz elmúlni nem akaró perez folyhatott le s e feszítő várakozású időköz alatt egyenlőbb és csendesebb lélekzés miatt számat kikellett nyitnom, míg szívem úgy vert, úgy dobogott, mintha erőszakosan ki akarna törni. Először láttam a szabadban oroszlányt, hármat egyszerre illy kis távolságra. Egyedül levén, csak is lélekjelenlétemben, ügyességemben és szerencsémben bizhatám. 13*