Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-03-20 / 8. szám

117 Utóhangok. Aszód, 1865. márczius 17. Tisztelt szerkesztő úr! Az agarászidény már jó ideje be van fejezve s én mind ez ideig hallgattam, — pedig haj ! néha napján nagyon is sokat szeretek beszélni. Hallgattam, mert a sors nem engedett megszólalnom, egymásután menesztvén felém kellemetlen intéseit, mellyek súlya alatt mind arról megfeledkezém, mi különben olly kedvesen szórakoztat. Egy kis szabadabb fellélegzés s ismét helytállók, beváltandó híven eddigi szokásomhoz képest szavamat, s e lapok olvasóival közlendő agarászidényem idei eredményét általánosságban; — általánosságban mondom, mert hisz a részletekre nézve olly gyakran voltam bátor igénybe venni a mult idény alatt e lapok olvasóit, hogy szinte ollyannak tetszettem magamnak, mint valamelly középkori szerzetes, ki hiven jegyezgeti az eredmények fonalát, bár mi kevés változatosság adja is elő magát az események hosszú sorozatában. Mióta agarász-ember vagyok, még soha sem kellett annyi akadállyal s balszerencsével megküzdenem, mint ezidén. A tavalyi nedves s hűvös időjárás következtében a kukoi'iczaaratás négy héttel késett, s alig egy-egy határban lön véglegesen befejezve, mert sok helyen a szár künn hagyatván, legszebb agarásztereink végképen tönkre silányúltak. Alig szabadultunk némileg a kukoriczaszártól, s deczember 2-ikán beállott a fagy; ez hagyján, de e fagyra leesett hó csakhamar felolvadván, de a föld fagya teljesen ki nem engedvén, olly erős jégkéreg képeződött földeinken : hogy karácsonytól egészen az idény végéig, alig néhányszor lehetett agarásznom, ha pedig egyszer kiindultam, agaraim olly véresen kerültek haza, hogy 2—3 hétig még csak jártatni sem lehetett őket vinni. Az idény kezdetével más kétrendbeli szerencsétlenség is ért. Octóber 6-ikán Hágrá kan kutyám egy hajtás közben kukoriczába kerülvén, hátulsó ballábát csuklón felül eltörte; e bajból azt hivém sohasem gyógyúl ki; mind a mellett annyira babosgattuk, hogy sántasága daczára járhat, sőt a jeges fagyokon ki is vittem, a mikor azután bebizonyította, hogy három lábon is jól megy a jó agár, mert jó vér lakik benne; egy nyúl után most is úgy megy, hogy soha szebben — a melly kiváló faj —jelénél fogva ajánlom figyelmébe mindazoknak, kik netalán erős s kiváló sebes kanagár után nevelni akarnának. Nem hiába mondja a magyar példabeszéd: nehéz megőrizni a szép leányt! — nem csak a leányokra nézve áll ez, hanem mindenre a mi szép s kedves. Octóber utolsó napjaiban valék kénytelen arról meggyőződni, hogy a Komám asszony-t, e legjobb s legkedvesebb agaramat nem jól őrizték meg; november hó utolsó napjaiban már 8 kölyökkel örvendeztetett, helyesebben mondva ez egyszer, szomorított meg. Maradt tehát Nagyasszony, Fecske, Csárdás, mellyek mikénti működéseiről e lapok olvasói az ősz alatt ide iktatott számos jelentések nyomán bőven győződtek meg. Fecske kiválólag viselte magát, hétről hétre javúlt ez idény végéig, különösen szívósságra s kitartásra nézve, mert hisz a sebesség meg volt mindig. A legutolsó monori, a Telekí-dijért tartott agárversenyünk alkalmával, csak egy fatumszerü vé-