Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-01-10 / 1. szám

8 ósztá, aként, hogy a felében cstipán hajtóvadászatot rendez, másik felében azonban vegyesen, hol hajtékkal, hol kópékkal vadászik. Egyelőre minden két hétben tartunk egy 2—3 napig tartó nagy hajtó vadászatot. A vadász-találkozó Hunkócz, mint középpontja a Tibai család erdőségének. E szerény helység Ungh megyének éjszak-nyugoti részén, a híres szobránczi fürdőtől fél órányi távolságra fekszik. A hunkóczi vadászatok hirnevöket a felvidéki vadászok előtt már 1837-ik évben alapították meg, midőn egy délelőtti hajtásban 5 medve és 2 vadkan esett. Gróf Török Sándor, ki e vadászaton jelen volt, igen nagy ügyességgel rajzolta le a déli tanya időköze alatt a helyszínén volt egész vadásztársaságot s az előtte heverő hét darab nagy vadat. E hamaros rajzot otthon kidolgozván és lemásoltatván, az jelenleg kevés kivétellel majdnem minden ungh- és zemplénmegyei vadászembernek szobájában látható és található. Mult 1864-ik év november 15-kén tartottuk meg első vadászatunkat, minden eredmény nélkül. Második vadászatunk december 1-én volt. Hó nem lévén, nyomozni nem lehetett s igy csupán a véletlenre vadásztunk. Csakugyan sikerült egyik hajtásban egy vadkant bekeríthetni, vadunk azonban kiválasztotta a leggyöngébb puskást, ki sokáig czélozván, sódarán találta, mi által a nagy állat csak megdühösödvén a hajtók közt kitört. Az idő késő lévén, csak másnap reggel követhettük kópékkal. Pribék Antal kitűnő kopói voltak ezek, mellyek többször bebizonyíták már, hogy Unghmegyében a legjobbak, mert igen sokszor olly élvezetet nyújtottak nekünk, miről nem minden vadászembernek van fogalma. Jelenleg is gyönyörűen hajták a vadkant s többször megállítva, végre puskásra és pedig egy erdőkerülőre hozták, kinek fegyvere véletlenül futókkal levén megtöltve, nem löhetetett, mert kopóink annyira szorították a vadkant, hogy ennek két oldalán egy irányban haladtak s e szerint lövésének egy két kopó is áldozatául esett volna. Vadunk észrevéve, hogy veszedelemben forog, ezentúl egyenes irányban mindinkább tova haladt, mindenütt a magaslatoknak tartva, miből kitűnt, hogy a tegnap kapott lövést föl sem vette. Alkonyat előtt a harmadik határban hallottuk kopóink csaholását s igy útnak indúltunk hazafelé, kópéinkat pedig még esti tíz órakor is alig lehetett előkürtölni. December 15-én volt harmadik vadászatunk friss hóra. Kiküldött nyomozóink azon rosz hirrel tértek vissza, hogy nincs egyéb őznél a hajtásokban. Másnap ismét kiment négy nyomozó, kik közöl három már 9 órakor tért vissza, mit sem találva; a negyedik azonban késett, ezt kellett tehát bevárni. Végre 12 óra tájban megérkezik azon örvendetes tudósítással, hogy egy vaddisznó és egy farkas van az általa nyomozott hajtásban. Azonnal útnak indulván, megkezdődött a legszebb reményekkel összekötött hajtás. Hajtásunk majdnem vegét érte már, mert a hajtó sor alig volt 100 ölnyire, s még lövés nem történt, mi puskásainkat kissé lehangolta ; midőn a felső szárnyon egy gyönge lövés hallatszik; ezután néhány perez múlva történik a második s úgy a harmadik. Végre bevégződik a hajtás s mindenki az eredmény után kérdezősködik. Az első lövést a puskások nagyobb része úgy vélte hallani, mintha a hajtók felső szárnyán lévő vezetője sütötte volna el fegyverét, pedig az egy igen patent lövés volt, mert gróf Sztáray Tivadar egy 4 mázsás vadkant talált golyójával fültövön; saját