Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-20 / 5. szám

® hogy bírtunk. Mintegy húsz perez múlva a kutya nyomot vesztve visszatért s jóllehet szorgosan átfürkésztünk minden mélyedést és repedéket a környező sziklákon, semmiféle nyomát sem találhattuk. Mind a mellett Wein még egyre úgy vélekedett, hogy ha valamikor még rábukkan, elküldi nekem kampóit. E hitvány vigasztalással be kellett érnem. Megkímélem az olvasót még napokig tartó bánatos érzelmeim tagialgatásától és sietek elbeszélésemet befejezni. A szoros alján átszegtük a völgyet s a szemben álló gerinczre másztunk, honnan ismét az untersbergi hágók egyik legbájosabbikán kelle leszállnunk. Itt a nyomot megszakította a mélység, mellyen lehetetlen volt átugrani vagy a hegyi bot segélyével magát keresztül vetni; miután több yardnyira hatoltunk bele, egy keskeny szakadék mentében választanunk kellett, hogy vagy visszatérünk, vagy koczkáztatjuk alecsúszamlást több lábnyira egy nedves, menedékes háton; elég az hozzá, csaknem czélt értünk már leszállásunkban, midőn egyszerre megszólalt a kutya, éles fütyülés hangzott a sziklatorokban, s egy pillanatra föltűnt három zerge, a mint egy kiálló szirt-csúcs sarka körül szökelltek. Wein, ki előttem járt, tüzesen utánok eredt, s nem sokára láttam őt, a mint egy gerinczen kapaszkodik fölfelé nem messzire a csúcs alatt, a hol a zergék eltűntek volt. Követtem a milly gyorsan bírtam, hanem a sziklák nagyon meredekek voltak s nem kináltak semmi fogódzni valóval, úgy hogy csak akkorára érhettem utói hogy épen meghalljam puskája durranását s lássam a nyilván sebzetlen zerge ugrását egy távolabb szirt-ormon. „El van hibázva!" kiáltám, s tartok töle kissé önző örömmel a fölött, hogy nem csak én, de még egy vadász is elhibázhatja czélját. Wein más nézetben volt, bár igen messzire kellett lőnie; és makaesúl megmaradt a mellett, hogy a rettentő meredek sziklákon felkapaszkodik odáig, a hol a zerge eltűnt volt. Puskáját, tarisznyáját nálam hagyta, de én valósággal féltettem életét a mint szemmel kisértem pályáját. Azonban baj nélkül jutott fel is le is, jóllehet hozzám érve azt nyöszörögte, hogy a bérez legderekabb zergebakja kedveért sem kísértené meg másodszor ezen útat. A zergének nyomát sem látta, így hát leszállottunk szellős tanyánkról s tompa, komor némaságba merülve irányoztuk hazafelé lépteinket. Ezután még két napot töltöttem sükertelen a hegységben, aztán nagy bánkódva elhagytam „a szerencsés vadászterületet" hogy a főváros kevésbbé egészséges bár polgárisultabb határában üssem föl sátorfámat. Vadászadomák. ii. Vadászról, ki nem csak pecsenyepuskás, hanem a vad természetét is tanulmányozza s szenvedélyét tudománnyal párosítva, valódi lővadászként űzi dolgát: fel kell tennem, hogy a vad finom érzékeiről, különösen hallásáról és szaglásáról is van tudomása. Még a koczapuskás is tudja, hogy korántsem elegendő a vad után olly csendesen járni, hogy léptei alatt se száraz ág, se haraszt ne csörrenjen, hanem fődolog a vadászatnál a szél irányát is figyelembe venni: de talán nem tapasztalta mindenki, hagy a vad érzékeinek finomsága milly hihetlen fokra emelkedik, különösen akkor, mikor a természet ösztöne is számba veendő —• minek egy példáját a következő adomában kívánom nyújtani.