Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-12-20 / 35. szám

566 vül senki sem gondolt, magam is asztalkendő hiányában zsebkendőmmel segítettem a bajon. Mindjárt az első falatok után mindnyájan egyhangúlag odanyilatkoztak, hogy a ragout pompás; magam is a többiekkel szavaztam, ámbár őszintén megvallva, a magam ízlésére kissé erősnek találtara paprikázva; valamint csakhamar észrevettem, hogy a szakácsok úgy bántak a galambokkal, mint mi a szalonkával szoktunk bánni, t. i. nem szedték ki a belét. E csekélységek daczára azonban, mellyek meg sem érdemlik az általam nekik tulajdonított fontosságot, András barátommal tartok, a ki kijelenté, hogy ehez hasonló étel a halottat is feltámasztaná, hahogy lehetséges volna vele az első harapást megizleltetni. Californiában csakúgy, mint mindenütt, roppant sebesen múlik az idő — asztal felett; csak hogy azt hiszem, ott a tálak hamarabb s könnyebben ürülnek mint másutt. r En már rég elhagytam helyemet s javában pipáztam, bámulván azokat a kiket otthagytam. Rájok nézve a vadgalambok úgy látszik csak verebek voltak s midőn a bika után kiküldött péonok visszaérkeztek, a ranchero s társai valóban sajnálat nélkül hagyhatták ott az asztalt; teljesen felemésztettek mindent; nem maradt egyéb az üres tálaknál és üres palaczkoknál. A rancherók és péonok a viadalra szánt bikát befogni mentek, én pedig lóra ülvén, gyorsvágtatva siettem Károly és Lajos barátaimért, bogy meghívjam őket a nagyszerű látványra, melly érdek s hevély tekintetében s spanyol bikaviadalokat messze túlhaladni Ígérkezett. Mire a corralhoz visszaérkeztem, mély csend honolt; az éneklök kiabáló hangja helyett csak mély hortyogások hallatszott. A jövendőbeli szemlélők ugyanis, bevárandók az előadás kezdetét, a puszta földre elterülve aludtak, egyik jobban a másiknál. Magam is szívesen azt tettem volna, de már pitymallott és kénytelen voltam eleget tenni barátaim kíváncsiságának, elmondván nekik részletesen az éj eseményeit' mialatt ők kényök kedvök szerint szemügyre vették a medvét, melly az események áldozata leendett. A száraz sikról emelkedő porfelleg vegyült a hajnal köde közé s magára vonta figyelmünket. Mások is észrevették s e szavak : „Itt vannak ! itt vannak!" nyomban talpra állitá az alvókat. Nemsokára határozottan kivehető volt egy lovascsapat. Kettő közülök, elől lovagolva lassójuk végén fogva tárták a dühös állatot, melly a drámában szereplendő vala; a másik kettő, oldalt lovagolván, fedezetét képezte. A bika néha megszögezve első lábát s magát hátuljára vetve, majdnem egészen megakasztá a két lovas futamát, kik lassójukkal tárták ; aztán pedig a szarvához erősített lasso rángatásai által kényszerítve, megváltoztatta cselét s neki futva a lovaknak, a rajtülőket egész ügyességök kifejtésére szoritá, bogy kikerüljék a fenyegető szarvakat, mellyekkel hátuljokat ki akará hasítani; az is előfordult, hogy a bika, hevével nem birva, földhöz vágta magát, de ismét mintegy szégyenkezve fölkelt s azontúl csendesebben viselte magát. Az ellentállás és megadás e változásai közben a csapat a corralhoz ért, s nem sokára a kiizdtéren láthattuk a két ellenfélt. A később érkezett pompás, sötétcsíkos,