Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-11-20 / 32. szám

515 én már félni kezdtem, hogy kissé nagy adag is jutott neki belőle, mert korán sem adván meg magát tökéletesen, alig hogy érezte a hurok feszülését, elkezdett rúgni, harapni, ágaskodni s olly ellentállást tanúsított a péon lova iránt, hogy daczára lovasa sarkantyuzásának, a ki előre akará terelni, mindkettő helyben maradt. A fogoly már több izben csúfúl földhöz vágta magát, midőn Ocio; megunván csökönyös ellentállását, leugrott, fejét ragadta meg s a lovat orrán fogva végre is legyőzte. A csökönyösségét, mellyel küzdött, András megmagyarázta nekem; közönséges az valamennyi fiatal lónál, melly még nem tudja, milly hasztalan minden erőlködése a lasso ellen, de a véletlentől való félelmök iránt fel szokták világosítani a milly hamar csak leket. Ez volt az, a mit a péon is tett, a mint egy kézmozdulattal, daczára a fogoly ellentállásának, saját lova kantárát ráadá; ugyanazt akará tenni nyergével is, de én nem hagytam neki arra időt; komolyan elszánva, hogy e lovat rögtön megüljem, odavittem neki a magamét, kijelentvén, hogy meg akarok ismerkedni a nekem szánt paripával. Három perczczel később nyeregben ültem, Ocio rám kiáltott: — Delecon las equelas, hagale galopear! — Sarkantyúzza meg vágtasson vele. Az ajánlat fölösleges volt, két három ficzkándozás s néhány bakugrás után, lovam magától megindult, de csodálatos sebességgel a térhez képest a mellyen keresztül vágtattunk; fák, bokrok, kövek, lejtők és partok olly villámgyorsan maradtak el, mint a hogy feltűntek. Pokoli száguldást vittünk véghez; mindamellett nem éreztem semmi félelmet, mert soha sem ezelőtt, sem azután nem ültem lovon, mellynek illy biztos, lágy s olly kevéssé hányó vágtatása lett volna, úgy tetszett, mintha ringató kautsuk mozdonyon haladnék. A nyereg keménységével s a borzasztó kápával többé nem törődtem. Szerettem volna harmincz mértföldet haladni igy ; de im a rancho pusztafala már föltűnt a láthatáron s derék lovam két három ugrás után rögtön megállt. Meghallotta a lovak dobogását, mellyeken András és a péon nagy sebesen jöttek utánnam s be akarta várni társait. Noha e nemes állat velem jó öt angol mértföldnyi futamot tett, semmi sem mutatá fáradságát; tágult orrlyukain kitoluló lehellete alig hallszott s oldala alig lihegett jobban, mintha most hagyta volna el az istállót. A mögöttem maradtak elértek s én némi nyugtalansággal néztem a péont, mint jár körülem s vizsgálja lovamat. Gyanú szállta meg lelkemet, féltem, hogy elveszik tőlem e nemes állatot s hogy Ociót megnyerjem, egy piasztert csúsztattam markába, megköszönve neki fáradságát. — Ah, Henrik úr, mondá, nem hiszem, hogy az egész Cabelladában akadna az ön lovának párja; de majd elválik, mit csinál az éjjel, ha megérzi a medvét. A fiatal, ideges és ijedős lovak gyakran kezelhetlenekké válnak, ha megérzik ama vadállat jelenlétét, melly Californiában legkonokabb ellenségök; az illyen ló aztán legfeljebb hámba való s nemcsak hasznavehetlen mint vadászié s de veszélyes is. Nem igy az enyém, melly vitézül végezte alattam első hadjáratát.