Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-20 / 23. szám

364_ tanácsot tartva elhatároztuk, hogy kettő lökészen álljon őrt a fa mellett, kettő pedig rőzsét szedjen s az a fa odualljában meggyújtsa a tüzet s a füstöt ápolja. A füst már néhány perez óta járta az odút, s róka koma még sem jelentkezett. A ki nem látta, ismét kételkedni kezdett, s a puskás őrök letették fegyvereiket. Barátunk azonban nem hitt a szemfényvesztésben, fölkapja saját fegyverét, s a szerencse, mintha kiválólag neki akart volna kedvezni, épen őt, ki először megpillantotta a rókát, jutalmazta, mert alig állt őrt egy perczig, a róka tarthatlannak érezvén positióját, mindnyájunk kiábrándításaúl egyszerre csak a levegőben termett, vagyis kiugrott, de jól kiszámított ugrása nem használt neki, mert hivő barátunk reptében, ég és föld között úgy meglőtte, bogy bíz az többé meg se mocczant. — Hogy a rókát a fák törzse lótején már többen látták az nem ritkaság, de hogy illyesmit a nyúl is elkövetne, az ugy-e hihetetlen? pedig megtörténik, különösen megtörtént nagy vizáradásokkor, hogy nemcsak a nyúl felmászott a fára, de söt rókával komázott, anélkül, bogy felfalták volna egymást, mert ha az árvíz a vadat illy menhelyre sequestrálta, akkor minden étvágya elmúlik, és a nyúl, noha szénaboglyán van, éhen, szomjan döglik meg elébb sem bogy az úszásban próbálna szerencsét. III. Az alsó-vái-osi batár tanyái közt a dél felé nyúló szellőkön túl, a várostól két órányira találjuk a nagy Széksós nevü tavat. Ezen */;« mföld bosszú, átlag azonban csak 600 öl széles tó, szélének néhány jelentéktelen, náddal szegélyzett pontját kivéve, egészen sík puszta víz, tavasszal és ősz felé egész befagyásaig szárcsák, vöcsökök, kacsák és lúdak nappali tanyája, s bár illyenkor tömérdek rajta a vad, abból gyalogvadász ritkán ejthet el egyet, csónakról talán többet lehetne lőni, de illyet talán senki sem tart e tón, mert sürüen szikes, szürkésen sárgás vizében nem él meg a bal s egy lövés eldördülésére a szárcsát és vöcsököt kivéve az összes vad elriad, igy tehát inpracticabilis a vadászra nézve. Golyóval talán lehetne ejteni rajta lúdat, s néha hattyút is, de Szegeden a begy és erdőnélküli vidéken, ki tartana vadász-golyófegyvereket ? Hálásabb pont az előbbitől délnek egy kis negyed órányira eső kis Széksós tó. Ennek szikkel vegyes homok szélei nádasok és sással benővék, mellyek tarlóján kora tavasszal a sárszalonkát, s utóbb május és június havakban, miután a nád és sás fölvergődött, kacsát cserkészve, vagy lesből lőhetni. Itt már csónakot is kaphatunk • mellyről a lohozás után a nádnak tó felőli allján haladva, szép sikerrel lőhetni a kacsát. Lúd ritkán látható e tavon, akkor is csak sik közepén úszkál, tehát megközelíthettem A kis-széksóshoz ismét egynegyed órányira a szegedi és horgasi határok egyesülése alatt dél felől kis t/

i mföldnyi bosszúságban nyugatnak fölkanyarodva terül el a száz év alatt kétszer kiszáradt madarásztó. Tavaly is érte ezen csapás, daczára annak, hogy néhol két öl mély, miből világos, hogy nem források tartják vizzel, hanem ezt a partjaira hanyatló homokdombokból kiszivárgó nedvnek, lefolyó eső és hévíznek, valamint annak is köszönheti, bogy medre szikföld, melly nem szívja magába a vizet. A madarásztó a kis-széksósnak jellegével bir, de inkább csak éjszaki szélén, mert déli széle s partjai csaknem egészen kopárak, innen tehát legfeljebb alkonyat-