Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-10 / 22. szám

361_ hallatják szavukat örvendezve a jeges uralkodó távozásán. Első közöttük a fajdtyúk, mely erdei trónján megkezdi szerelmetes dalát s merészen hívogatja ki vetélytársait, Ilyenkor aztán annyira elfoglalja öt szerelmi s harczi kedve, hogy serami egyébre sincs gondja s a vadászt könnyen engedi magához. A fajdtyúk rendesen egy órával napkölte előtt kezd csattogni s elhallgat mire már már jó világos nappal van. Nagyon az időtől függ, énekel-e vagy sem. Hideg, ködös, vagy viharos időben egy hangját sem hallani; de jó meleg, csendes reggeleken mindenfelé hallhatók. A ki szerencséjét meg akarja próbálni, jókor talpon legyen. Engem az éjfél már rendszerint felkészülve talált, belől jó erős kávéval, kivül magas vízmentes csizmával, vastag, béllelt ködmönnel. Egy órakor nyeregben voltam, bozontos farkú, biztos lépésű finn lovamon s kurlandi hajtóm kíséretében nem sokára ott vágtattam a csaknem járhatlan úton, néha szép holdvilágon, néha korom-sötétségben. Egy óra múlva megérkezünk rendeltetésünk helyére. Itt leszállunk, elcsapjuk lovainkat s aztán neki sárnak, víznek, félig; megolvadt havon, félig fagyott pocsolyákon, itt gázolva, amott bukdácsolva, míg valami kedvező helyet érünk, hol bevárjuk a reggeli szerencsét. Kell még egy óra hajnal hasadtáig, de az erdő már eleven; madarak, bogarak megkezdték már reggeli danáikat, de a melyet mi lesünk, még nem hallatszik. Már-már azt véljük, hogy az idö nem kedvező s neki keseredünk; de íme, a szellő messziről egy gyenge csettenést hoz fülünkig, hasonlót ahhoz, ha a kés nyelével gyengén az asztalra koppintunk. A be nem avatott e hangra nem figyelne,, s ha igen, nem értené; de mi tudjuk, hogy ez csata-jel, a kakas szerelmi dalának első hangja. Néhány perez múlva a kopogás ismétlődik; kop, kop, kop, kop, háromszor négyszer, s ezt különös torokhangon felhúzott recsegés követi. Most már komolyan megindúlt az ének, s gondosan kifürkészve, honnan jön a hang, a legközelebbi csattogást hirtelen haladásra kell fölhasználni, megállapodva mindannyiszor, a hányszor megszűnik. A legkisebb nesz nyakát szegi a siikernek, ha több száz yardnyira van is még a madár; a gyakorlott vadász mozdulatlan, alig lehelve várja a csattogás kezdetét, aztán előre ugrik, s ritkán ér rá háromnál többet szökni ; ezt ismétli, míg a madár közelébe férkezik, de még ekkor is gyakran bajos kinyomozni hollétét. Valami vastag fenyü ágai közé rejtőzve fejed fölött hívogat — s még sem bírod meglátni. Végre egy gondtalan lépésed elárúl — s tova repül a madár. Gyorsan mint a gondolat csettented el fegyveredet: ha szerencsével, nehéz zuhanást hallasz s vadász-szived örömre buzdúl a gyönyörű madár láttára, mellyet zsákmányúl ejtettél. Olykor a mocsárban bukkansz az éneklő kakasra, melly ott valamelly magános fenyün üldögél. Ekkor még több óvatosság s ügyesség kell, hogy hozzá férhessünk. Furcsa öt látni, a mint rád mereszti szemét, legkevésbbé sem hajtva jelenlétedre míg nem moczczansz, de a legcsekélyebb nesz az erdőbe riasztja. Egy madárnál többet egyszerre sohasem sikerült haza hoznom. Egy barátom múlt tavaszszal egy reggel hármat lőtt, de ez rendkívüli eset volt. Az orosz a fajdtyúkot „glu-harr"-nak, siketnek nevezi, mert azt tartják felőle^ hogy midőn énekébe merül, egészen siket; kétségkívül az, a mennyiben oly lármát üt maga, hogy nem hallhatja, a mi körötte történik. Éneklés közben legyező formára terjeszti ki farkát, leereszti szárnyát, felborzongatja tollát, alá s előre nyújtogatja fe-