Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-20 / 2. szám

27 melly időben hol szeretnek feküdni, csalhatatlanul két három annyit vagyok képes ugratni. A nyulak, miután az aratás kiszorítá őket kalászos menhelyeikből, legelőször is a burgonyaföldeket s a még lábon lévő kaszálókat látogatják a tengerin kivííl. Majd, midőn a tengeri levelei megérettek, megszáradtak, ezeknek ijesztő zörgése miatt a tengeriföldek mellé — 20—10 ölnyire a tarlóba húzódnak! mig végre a tengeri letöretvén, az egész határban elszélednek. Az agarászidény megkezdésekor tehát úgyszólván tarlón tanyáznak, ott is ama helyeken, bol az legmagasabb, legsűrűbb, mindenkor pedig főkép völgyületekben. Napfényes meleg őszön a rétek széleit kedvelik, hova a kullancsok elől búvnak el. Minél inkább közeledik az idény január hóhoz, annál szétszórtakban lehet őket találni. Szinte szabályszerűen állítható, hogy esős őszi napokon szántáson vetésen (kivételesen kaszálón is) feküsznek. Ha a földet hó lepte el, tarlón mentül kevesebb, de vetésen, tengeri csutkán és zsombékos réteken sok tanyáz. Mindenkor pedig, legyen fagy vagy lágy, minél barázdásabb valamelly föld vagy épen völgy: annál biztosabb a nyúl ott fekvése. November, de cember, január hóban, ha időváltozás áll be, mit ők előre megéreznek, a síkon künn nem lelhetni nyulat; erdőkbe, rétekbe, vagy ha ezek távol vannak, a falu alá belső kertekbe, tanyák közelébe húzódnak. Ha állandó egy két lábnyi hó van, a mezőn csak vetésen lelhetők 4—6 lábnyi hosszú lyukak fenekén —- s illyenkor nem elég a fekvésbe belenézni, mert itt nem látni a nyulat, de a lyuk felett kell tapostatni a havat, hogy kiugorjék belőle a gazda, melly rendesen nem a bejáró lyukon, hanem a lyuk végénél töri fel szökésében a havat. Közszólam, hogy „csak az első nyulat nehéz meglelni" s ebben sok igazság van, mert a hol egy van, ott több is lehet, lévén azon nyúlnak apja, anyja, testvérei, fiai: biztos tehát az agarász, hogy a környéken akad még az atyafiságból. De könnyebb is a későbbi nyúl felugrását várni az agarásznak, ki már az első nyúl futásával, fogásával el van foglalva. Ezek elsorolása után tévesztett agarászatnak s téves agarásznak tartom, ha valaki nem ismert határban vezetni kivánja a mezőnyt. Hasztalan és puffra mászkál előre hátra az ember illy vezető után, ki nem ismeri, nem tudja, hol minő gyep, völgy, tarló, hajlás van, ki nem tudja mikor, hol kell keresni a nyulat. E helyt röviden még azt is megjegyzem, hogy csak az lehet helyes — úgynevezett gyepvezér, ki a nyulak futásának irányát, menhelyét, positióit ismeri s e kellék, különösen díjas futásoknál, gyepvezérben nélkülözhetlen. Lássuk már most, mint szokott a lovasok legnagyobb része nyulat keresni s tulajdonkép mint kell a mezőnyt vezetni? Az agarászok tömege háromféleképen szokott agarászni. Legszámosabban, a faluból kiérve, torony irányába jó lépésben haladnak, mig azon nem veszik észre magukat, hogy egy egy erdő, rejt, árok stb. elé értek. „Na, forduljunk jobbra!" — szól egyik s ismét egyenes irányban foly a keresés, mig az öt hat csapatból álló társaság oldalt kedves látványt nyújt. A vonal $ nél $-ebb alakot ölt, ez elöl 20, amaz hátrább 30 lépéssel, ez jobbra, amaz balra kóvályogva keresi a nyulat. Egy balszárnyi lovasnak szó nélkül tetszik (mert „Andung macht Alles") ama kis göringyes