Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-04-20 / 11. szám

172 A melton-mowbray-i akadályversenyek. Melton Mowbray mint az angol aristocratia falkás vadászatainak főhadiszállása eléggé ismeretes. Jövőre azonban hírnevét még az is emelendi, hogy a gyönyörű vadásztér, mellynek kellő közepén fekszik, akadályversenyek szinterévé is vált. S e czélra alkalmalmasabb pályatér kevés is van Angliában. Mind a néző, mind a lovas teljes mértékben élvezheti itt a sportot. A kitűnő talaj mindennemű sövényekkel és korlátokkal, még vizes árkokkal is bővelkedik. April 2-án tartattak az első versenyek, mellyeknek láthatására roppant nagy néző közönség gyűlt össze. A közel fekvő Melton, Grantham és Leicester városokban szállást alig lehetett kapni. Az előkelő világ Croxton Park vendége volt, a nagy tömeg a síkot lepte el, a dombocskára épített állvány zsúfolásig telt meg sportkedvelő szépekkel. A négy mértföldnyi pások szelíden nevelt haszonvehetlen vizslának okvetlen „megtörés" kellett, jó tulajdonainak érvényesíthetésére. Visszatérve az idézett levélt.öredókre, ennek (alapos, ismeret- ós eszmedús czikkeiröl ismert ós igen tisztelt) irója ez úttal roszúl volt értesülve arról, hogy „az angol GO kutyát visz ki s mindenike par force van tanítva." — Lehet, hogy van olly különcz, ki ezt megkísérlette, de hogj

r ilylyesmi gyakrabban fordulna elő, azt kétségbe vonjuk, annál kevésbbé lehet pedig átalánosan mondani : „az angol GO kutyát visz ki stb. — Az angol (s ez is csak a gazdagabb, leginkább a skót grousevadászatokon) 3—4 vizslát, ritkább esetekben 10-en felül is, és 1—2 hozárt (retrievert) •visz ki, szigorúan tilalmazott s szárnyasvaddal bővelkedő vadászterére; hatvan vizslával azonban mihez kezdene, ezt merész phantasiával se bírjuk elképzelni. De az sem áll, hogy Angliában minden vizslát megtöréssel idomítanak. E rendszer ott is, mint mindenütt s nem ok nélkül, fölénnyel bír a másik felett, de hogy épen nem átalános, bizonyítják a leghíresebb eb-idomitóknak e szakról kiadott munkái. Az egyikben ezt olvassuk : „Nem egy szegény vizslát láttam sebekkel nyakán, mellyeket a befelé álló szegekkel ellátott nyakravaló okozott. E módot én átalában nem helyeslem, bár vannak esetek, midőn szükséges ; kivált fiatal korukban elhanyagolt kutyáknál, mellyeken minden szelídebb kisérlet meghiusúlt. Inkább biztatás és bátorítás, mint örökös fenyegetés és büntetés, legyen alapja minden kisérletnek a vadászeb ösztönszerű fejlődése elősegítésében ; a büntetés csak az engedelmesség kicsikarására vagy az öntudatos makacsság megtorlására maradjon fenn. Mindenben arra kell törekedni, hogy a kutya szeresse gazdáját és szigorra ritkán lesz szükség. Idomítási recept nem tesz sok szolgálatot, ha csak maga a gazda nem bir a kutya természeti hajlandóságának felfogásával. Némelly kutyával szelíden kell bánni, míg a másik kíméletes bánásmódra nem is hederít; türelemmel párosult határozott következetesség legyen az átalános szabály. A kivételeknél a bánásmódot az idomító belátása szerint határozza meg." — Egy másik tekintélyes angol munka csaknem ugyanazt ismétli, mondván : „Már az idomítás előtt első teendője a vadásznak kitudni, minő indulatú a kölyök ; mert az egy alombeliek közül is mindegyiknek más és más bánásmódra lehet szüksége s az egyikkel szigorú keményen, mig a másikkal kíméletes szelíden kell bánni. Kellő ügyelet nélkül erre, a legjobb vérű kutya is haszontalanná válhatik." — És ismét tovább : „Némellyek idomító zsineget és nyaklót is használnak, de én ezt soha sem alkalmaztam, bár tömérdeket idomítottam s ugyancsak megátalkodott makacsokkal is volt dolgom. Mindössze egy esetem volt egy fehér vízi vizslával, melylyel semmikép se boldogulván — több heti kitörő kísérletek után mint javíthatlannal fel kelle hagynom." Ezen idézeteket annál inkább helyén találtuk itt, mert alapjukban megegyeznek a „vadász adomák" írójának véleményével, ki a kényszeridomitást, nem tartván egyedül czélravezetünek, a kutyának természetével való megismerkedést s a tanításnak ebez alkalmazását ajánlja. S z e r k.