Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-30 / 9. szám

136 Sokan azt tartják, hogyanagy szalonka mindig némán kel; való ugyan, liogy nincs éles süvöltése, mint a közönséges szalonkának, de néha néha ejt rekedtes torokhangot, melly a „bad" szóhoz hasonlít. Én e hangot csak ritkán s mindig csak az első felriasztáskor hallottam, egyetlenegyszer, soha ismételve; második vagy harmadik felrebbentéskor már néma marad. Vannak azt állítók, hogy csak a kövérebb példány adja e hangot. E madár szokásainak legérdekesebb vonása azonban a svédül úgynevezett „lek"-en, vagy is a párosodás helyén észlelhető s miután ezen észlelet még csak néhány éves, rövid ismertetése nem lesz érdektelen. A párosodási idény Svédországban május közepétől junius végéig tart. A „lek" nagysága a környékbeli madarak számától függ, mert jókora távolságból valamennyi itt gyülekezik össze. Néhány év előtt Uplandban a Dal folyó mentén volt egy illy kedvencz találkozó hely, még pedig olly nagy, hogy noha egy éjen át hatvan madarat fogtak meg tőrökben, még se tűnt fel számukban legkisebb fogyatkozás a következő éjen. Egy más helyen Upsala mellett hetvenet lőttek egy „lek"-en. Legalább nyolcz tíz madárnak kell együtt lenni, hogy a játék jól folyjon, ezt azonban kettő három is megkísérti. E találkozási helyeiket évről évre felkeresik. A „lek" vagy is a párzási-játék réten, mocsárban s néha olly nedves helyen történik, hogy a vizet szinte fecskendi maga körül a szökdelő madár. Rendesen naplemente után, midőn még nappali világosság van, kezdődik s tart egész hajnalig, talán csak az éj legsötétebb részének kivételével. Az is megtörténik néha, hogy a „ lek" még naplemente előtt veszi kezdetét. Hogy sok madár nagy távolból jő, bizonyítja a körülmény, melly szerint nappal meghajtható a lek környéke s fele sem rebben az éjjel összegyűlni szokott állatoknak ; és némellyek azt tapasztalták, hogy e madár nem repül, hanem a fíí közt szalad a találkozóra. A zene (hogy úgy mondjam), melly a párzási játék legnevezetesebb vonása, magas és alhangokból áll. Az előbbi vékony süvöltésszerti; az utóbbi pattogó recsegő hang, mellyet bizonnyal csőrükkel okoznak. E hangvegyület, melly csendes időben százötven lépésnyire is elhallszik, illy formán volna leírható: di li-di-di heraras didi di heraras. A madár, midőn énekét megkezdi, gyakran zsombékra ugorva felfuvalkodik és szárnyaival csattog; néha több is hallható egyszerre, a mint szinte karban énekelnek. Egymástól kis távolságra bosszú vonalat képeznek s ha kettő összekerül, bizonyosan harczra kerül a dolog, mellyben leginkább szárnyaikat használják fegyverül. Alkalmilag — önkényt vagy vetélytárs által űzve, fel is száll némellyik s rövid körbenrepülés után, a szárnyak gyors mozgatásával ismét lebocsátkozik a fűbe. A „lek" idején a nagy szalonka rendkívül szelid. Megesik, hogy a vetélytársát üzö hím pár lépésnyire közeledik a nézőhöz. Beszéddel s egyéb zajjal sem törődnek, sőt ha puskát sütnek el fölöttük, a csevegés pár perezre hallgat el csak s aztán újra megindúl. S valóban igen különös az, hogy e máskor olly vad és zárkozott madár a „lek" idején annyira keresi a társaságot s hogy — mig máskülönben hivó pityegése sincs, illyenkor a hím valósággal énekel és annyira kivetkőzik természetes vadságából, hogy semmi körülötte történővel se gondol. A nagy mocsári szalonka párzási dala valóban kedvesnek, szelídnek mondható