Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-07-10 / 19. szám

301 Fiatal kutyával gyakran megtörténik, hogy a vad helyére, vagy az első sebvérre vezetve, azonnal hibásan kezcí keresni, ide s tova száguldoz vagy körben forog, kivált ha a szarvas rögtön gyorsan iramlott el s idestova futosott. Illyenkor a kutyának szabad tért kell engedni s épen nem kell megfenyíteni; hanem, ha magától nem jő a jó csapára, mindannyiszor visszavezetendő az utolsó sebvérre s újra kezdendő véle a legnagyobb türelemmel és nyugalommal. Ha nagyon tüzes a tanítvány s több ízben átszáguld a csapán és ezt ismét nem találja meg: ez esetben néhány hathatós szíjcsapással s „Pfuj! pfuj!" rákiáltással kell megfenyíteni, mielőtt az utolsó sebvérre visszavitetnék. Ha jól megy a sebvéres csapán, de nagyon tüzeskedik: nem kell biztatni, sőt gyakran ismételt „Csendesen!" szóval mérsékelni. Néha néha perezre meg is lehet állítani, hogy megcsendesedjék és pihenjen. Ezután a keresést folytatni kell, a parancsszóval: „Előre, keress kutyám!" — Ezentúl egyebet se a kutyához, se a vadásztárshoz (ha van) nem kell szólni, nehogy ez tévútra vigye az ebet. Igy csakhamar megjegyzi magának a hozzá intézett szavakat s megtanúlja érteni, mi a teendője erre vagy arra a parancsszóra. A dermedt vadhoz érve, engedni kell hogy kedve teljék a kutyának, ha ez a sebvért nyalni vagy a vadat fojtogatni akarja; nem szabad azonban tűrni, hogy ránczigálja vagy épen kikezdje s a feltörésnél is nyugodtan maradnia kell és néznie, anélkül hogy a kizsigerelt részekhez csak hozzá is nyúlna. Még a kifolyt vért sem szabad adott engedelem nélkül habsolnia, de meg kell várnia, mig ura ad neki valamit, ki legjobban tesz, ha csak a kis darabokra vagdalt lépet adja neki. Ha a kutya magától esik a kizsigerelt részeknek, vékony vesszővel (mit legérzékenyebben vesz) vagy néhány szíjütéssel kell megbüntetni, de soha bottal, rugdalással, vagy fülei rángatásával. Csak alkalomszerűen kell a vérebet rövid és biztos keresésekre kivinni s lehetőleg kerülni a megbiusuló vagy eredménytelen nyomozást. Öt hat jó sikerű kísérlet után nehezebb bonyolódottabb utánnyomozásokra viendő ki. E czélból este máján keresztül vagy bélsebessé kell lőni egy darabot s másnap reggel — midőn alkalmasint már megdermedt vagy nem bir csülökre kapni — menni keresésére. Az, hogy mikor kelljen fiatal kutyával a sebzett vad zaklatását megkezdeni: attól függ, ha eléggé biztos kereső-e már a kutya s viselete elég nyugodt-e? Ha nem, minden zaklatás (Hetze) kerülendő, különben könnyen meghiúsúl a kísérlet s a kutya sok időre megromlik. Véreb legjobb zaklató leczkét májon vagy ezopákon lőtt vad után vehet, mert legtöb sebvérre talál. Az első zaklatásokat legtanácsosabb hím vagy kan vadra tenni, különösen hím szarvasokra, mert ezek könnyebben megállíthatók, mint a suták. Fiatal szarvasvad és őz soha sem áll meg, hanem mindaddig iramlik, míg csak ki nem merül s ekkor telepszik le. Két éves kant vagy idősebbet, tulajdonkép se fiatal se öreg kutyával nem kell .zaklatni, mert a kutyák gyakran kudarezot vallanak vele. Emsékkel ez nem történik. A zaklatandó fővadat két három óra hosszat vérezni kell hagyni s elébb nem is .nyugtalanítani. A fiatal kutya is csak akkor bocsátandó el, ha a sebzett vadat meglátja, vagy ha ez hozzá közel vánszorog fel és megy tovább. Ez utóbbi esetben a telep edés helyéig kell kerestetni véle, hogy a sebvért még egyszer jelezze s ekkor at friss sebvéren meg 20—30 lépést tovább menvén, e szavakkal oldandó le az eb: „Zaklass, kutyám,