Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863
1863-02-30 / 6. szám
91 csak kettő működhetett folyvást és rendszeresen, miután Hágrá fekete kanom egy erős harapás következtében, melly hátgerinczét és szemeit gyengíté, harczképtelenné lett s csak néhány hajtásban vehetett részt, mint nem idomított állapotban lévő, — s miután „Legény" kan agaram ez idény első napjai alatt egy kölyök csere következtében b. Podmaniczky Géza birtokába ment át. Idényem azért volt különösen érdekes, mert akaratom- és (igyekezetemnél fogva ritkán agarásztam itthon, hanem leginkább idegen vidéken s nehéz talajt keresve próbáltam ki Nagyasszony kölyökagaramat.—Váltakozva majd dombos fekete föld, majd ismét homokbuczka, lágy fekete homok talaj s alföld székes gyepe : ezeken folytak élményeim, mellyek alatt nem ritkán az igazi agarászember lelkét megrázó hevélyeken mentem át. — A Nagyasszony kitűnő tulajdonainak tudatával mondhatom , hogy szerencsétlen volt, minden igyekezete s kivívott dicsősége daczára; — de hiszen e világon a szép és jó nem mindig jár szerencsével, ez régi mondat; egy kis szerencse pedig, mind hiába! szükséges a boldogúlhatáshoz. Bátorság, kitartás, vak düh, kemény vágások s ezeknek a hajtás vége felé fokozatos növekedése : ím kedvencz agaram jó tulajdonai; — hiányai közé sorolhatók : a kissé lassú fejlődés s vágásainak erős volta miatti ügyetlen kapás. Mindamellett bizton remélem, hogy anyja példáját követve, második évében fog egész erejében s erényében tündökölni. Összes agarászataim eredménye ím ez: nyolczvan hajtás és hatvan fo gás; — ám nézze keresztül mindenki lelkiismeretesen vitt naplóját s Ítéljen. Egy hét óta három Úrfi kölyköm is kijár már szabadon az öregek társaságában a lovásszal; — mint az ifjú, ki minden szerelem után kap, úgy rohannak egy egy pacsirtának, melly röptében dalolván, a bámulatot hagyja meg őt üldöző szélhősének , mintha mondani akarná : várd meg, míg felkél a te napod s ha akkor is illy bátran fogsz szembeszállani elleneiddel, dicsőséget fognak neked zengeni uraink, mint én szavalom el azt most önmagamnak. Viszontlátásig Aszód, 1S63. február 27. b- Podmaniczky Frigyes. Vegyes. — Az akadályverseny, mellyet az aláírók közmegegyezéssel martius 18-áról 3-ára tettek át, e nap d. u. 1 és 2 órája közt K.-Megyeren a közidomitó intézet közelében, a legjobb steeple chase-i téren menend végbe. A 15 akadályt — néhány e czélra készült sövényen kivül többnyire természetes gátak, árkok, kettős árkok, karámok, mocsáros helyek, fal stb. képezik. — Nyolcz vagy kilencz induló rendkívül érdekessé teendi e versenyt, mellynek mintegy 300 for. értékű tiszteletdíját főrangú hölgyek adják. — A bíróságot id. gr. Batthyány László , a teherre ügyelést b. Orczy Andor ö mlgaik vállalták el, ki egyszersmind a 2Y 2 ang. mértföldnyi tért és akadályait kijelölni és elrendezni szíveskedett. — Csolnakút Rotterdamtól Pestig. E czím alatt díszes kiállítású, albumszerü könyv fog martius elején Geibel könyvkereskedésében megjelenni, mellynek tárgyát