Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-02-20 / 5. szám

69 áll, hogy az éjet a vadásztéren töltjük s a vadat szemüggyel tartjuk, a mint ez viszszatér a síklegelőröl, hol a növényzet frisebb és zamatosabb. Hogy ezt tehessük, a vidék legnagyobb magaslatára megyünk gyalog s legalább másfél órával napkölte előtt.-—Köpenyünket a földre teritjük s lehasalunk reá. Hallgatag és mozdulatlan maradva csaknem valamennyi tanyát kifürkészhetjük, hova őz telepedett. Vadra, melly esetleg mellettünk vonulna el, semmi áron sem lövünk, mert egyetlen lövéssel illy kora hajnalban az egész környékről végkép elriasztanék a vadat. Bevárjuk, míg napkölte után legalább két óra múlt el s ekkor az őztanyákról biztos jó tudomással fogunk a vadászathoz, melly e módon okvetlen eredménydús leend. Ne feledjük azonban, hogy a Kaukazusban vagyunk, hol az ovatosság soha sem lehet túlságos, mert egy orosz tisztre nézve semmi sem lenne boszantóbb és nevetségesebb, mintha élve fognák el a cserkeszek. Plogy az éj a stanizán vagy az erődön kivül bizton bátran legyen tölthető, legalább is hatnál soha se legyen kevesebb a vadászok száma, ezek pedig elég elszántak és edzettek arra, hogy az éjet tüz és álom nélkül töltsék s szükség estén védjék magukat a czirkáló cserkeszek ellen. Az ovatosság tehát fő szabály s őz-lesre csak a legmegbízhatóbb társaságban kell menni. Egy példánál többet tudok, midőn az illető az ovatosság hiányát keservesen meglakolta; kilencz esetben semmi baj sem éri az embert s a tizedikben elfogják. Magammal, ki e tanácsot adom , történt, hogy nem követtem azt — s mint alább elbeszélendem, egy ízben furcsán kellett menekülnöm a reám vadászó hegylakók elől. Az őzvadászatban jártas kozákok közt többet ismertem , ki a fekvő őzet hatvan nyolczvan lépésnyiről is ki tudta nézni s ki e szerint nem volt a hajnali lesre kényszerülve. — Éles látásuk biztosan kivette a légyfelhöcskét, melly az őz tanyája fölött hemzsegve rajzik szüntelen. Harmincz lépésnyiről magam is megláttam már e szürke páraként lebegő légyfelhöcskét ; de nagy különbség van abban, maga képes-e feltalálni az ember a keresett tárgyat, vagy csak úgy látja meg, ha más mutatja ujjal? Önkényt foly tehát az abból származó nagy előny, ha kalauz vezeti a vadászt s előre kijelöli a helyet, mellynek tartani kell. Jól megközelítjük ezt, lovunkat megállítjuk, aztán felriasztva a vadat, csaknem biztos lövéssel teritjük le. Mielőtt a téli vagy is az erdei vadászatokról szólanánk, meg kell említenem még egy rendszabályt, mellynek elmulasztása a lóra nézve igen veszélyes következésü lehet — s ez az, hogy a lőtt bakőznek a nyereg megé kötésekor jól kell ügyelni arra, hogy feje a ló hátához erősítve fel felé álljon; mert ha a fő lelóg s az agancs hegyei a ló hasát vagy czombját szurkálják, ez neki szilajodik, ragad s borzasztó bukás lehet a vége. / En is gyönyörű egy lovamat vesztettem el így ; ugyan azt a fehér Jasineyt, mellyröl szóltam mái s mellyet valósággal megsirattam. — Legegyszerűbb a vadat a cseléd lovára köttetni s megtiltani neki a vágtatást; mert bármilly gondosan is legyen 5*