Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-02-10 / 4. szám

54 mában közlött farkasvadászatára — s talán nem sértjük meg a méltányosságot, ha a „Vadászlap" szerkesztőjéhez írt magánlevelei egyikéből a következő helyet idézzük : „Hosszas vadászpályám alatt volt időm elég, de kedvem s hajlamom még több, a koromban ismeretes vadászatok nemeit kópéval, agárral, vizslával gyalog s paripán, bozóton és cziheren, leggyakrabban a havasok sivatagjain, az év minden szakában , jó s zord időben egyformán, elégszer hó- vagy holdvilágos éji lesjáratokon — és soha se lankadó hévvel tiizzel folytatni. De legszenvedélyesebben kopóval űztem , ebben találtam fel határtalan vadászszenvedélyemnek kielégítőbb táplálékát. „Társalgási köröm s szélesre terjedt ismeretségem úgy kívánták, hogy mind én gyakran megjelenjek mások vadászatain, mind másokat meghívjak a magaméira. De bizony vontatva s inkább becsületből tettem mind kettőt. Mert csak ugy s akkor éreztem magamat egészen helyén, ha csak magamra lehettem kopóimmal a rengeteg vadonában. Mert éltem fővágya volt mindig szabadságom s függetlenségem ; mint védszenteimet hiven őriztem mindkettőt gondolataim és tetteim legaprólékosabb részleteiben, küszöbömön belől és azon kivül. Világi fénynek , hivatal csiklándozásainak, vagyonnak, ambitionak nem engedtem alárendeltetni. És szabad s független vándoriám át éltem ollykor tövises pályáját, mint nagyon kevesen sorsosaim közül. A közelebbről lefolyt gyászos idők megrövidítettek vagyonomban, megtörtek szabad mozoghatásomban, cselekvési körömet nagyon is korlátozták, de lelkiszabadságomat s egyéni függetlenségemet hajszálnyit sem rövidítették. És tisztán, sértetlen viendem nem sokára síromba is és szenyfolt nélkül rakom le teremtőm lábai eleibe, mint a hogy áldást hozó kezeiből egykoron átvettem volt. „E két lelki főkincsem, földi pályám más részletei közt, békisért vadászataimba is. Mások társaságában kisebb nagyobb mérvben szoritott a gúnya, de ha csak magamra voltam a sivatagban, senkit se geniroztam s más sem engemet : itt az egymásra figyelmezés, szeszély szülte követelés, szabályszerű öltözet, néha feszes állás, guny, élez ... szóval a mesterkélt indulatok s kívánságok előtt a magános erdő kapui bevannak zárulva. Itt bolyongtam magánosan korlátlan szabadságom érzetében, sen- « kire és semmire másra , mint önerőmre támaszkodva : azt és ugy tettem s oda mentem, a hová tetszett, a mint kedvem jött, akadály s háborítás nélkül. — Itt az erdő szebbnek, haraszt és virág viritóbbnak, madárdal bájosabbnak, a kopó csaholása villanyozóbbnak , az őz rigyetése érdekesebbnek, a dúvadak ordítása rémletesebbnek s maga az áldott természet még egyszer nagyobbszerünek tetszett. A magasztos látványok s indőnként felmerült hangok érzékeimet túlfeszítve, áhítattal borultam a százados fenyő tövére s buzgó hálát rebegtem a nagyszerű természet főalkotójához a ki illy tiszta s háborítatlan örömöket juttatott részemre. — És itt nem volt szükség magyarázatra, mert felhevült érzéseim hangosan tolmácsolák, hogy a természet bájai határtalan vadászszenvedélyemet is túlszárnyalják és boldogságom hálás elismerése e szent kútfőből patakzik ki." Haszonért, sőt sikerért soha, hanem csak puszta szenvedélyből vadászott mindig. Wesselényi találólag jegyezte meg : hogy ö jobban lőtt és sokkal több vadat ejtett mint Újfalvi, de ez több élvezettel vadászott mint ő. — S hogy azért kortársai közt Újfalvi, de csakis egyedül ő volt nálánál szenvedélyesebb vadász. Számos mu-