Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-30 / 36. szám

568 korlátúban találjuk fel a megnyert díjnak nagyobb értékéts kevésre becsüljük azt, mine k megszerzése nem volt saját érdemünk müve. S legszélesebb értelemben, nem vadászat-e a nagy világ mindenféle törekvése? Hatalom, élvezet, jólét, dícsvágy, szerelem, mind ez vadászat tárgya. A fejedelem ki országokat hódít, a hadvezér ki feláldozza harczosainak ezreit egy csatanyerés kedvéért, az államférfi ki parlamentek ellen küzd s reszketve tartja kezei közt tárczáját, a Rothscbildok s Pereirek faja, kik az államok szorongatott pénzviszonyaiban egymással vetélkedve találják sport-ösztönük terét, az udvarló ki szive királynéjának mosolyát lesi, a trente et quarante kedvelője, ki farkasszemet néz a játékasztalon heverő aranyhengerekkel — mind ezek törekvéseik közt csak úgy érzik a vadászat izgalmait, mint a valódi vadász, bajé szimattartó napon, szép vidéken, jó lovon ülve követi a rókakopókat vagy rigyető szarvas után jár. Congressus vagy háború, parlamenti győzelem vagy bukás, hausse vagy baisse, menyegző vagy kosár, legyen a sokféle törekvésnek bármilly díja, vagy jelvénye: meg van azokban a vadászat lényege, meg vannak idegfeszítő mozzanatai s mindegyikében a maga szótára szerint a „tally bo" s a „who whoop" is. E törekvések érdeke az egész világra kiterjed ; azoknak izgalmaiból és eredményeiből s ezek emlékeid készül a történelem és regény, hogy tanúskodjanak arról, milly küzdelmek estek már csekélységekért s milly csekélységek szültek már nagy dolgokat, és azok számára szolgáljanak útmutatóúl, kik a nagy világ vadászataiban részt vesznek, hogy országokat, parlamenteket, állampapírokat vagy nöszíveket hódítsanak. Szintúgy a vadász ; emlékkönyveinek legszebb lapjai azok, mellyekre küzdelmeit jegyezte fel, s pályájának történelmét vagy regényét csak ezek emléke képezheti. Felélednek ollykor előtte a lesjárat szebb jelenetei; midőn parton s völgyön átzendül a szarvas hangja; midőn rezg a lomb a vad közelgésétől; midőn messziről csillognak az agancsok s fejét lassan és szabályosan bólintva jön az erös szarvas, kiáll a sürüböl vagy szálas erdőben helyenkint eltűnve halad a vadász felé s ez, midőn a vad testének és tülkeinek erejét, az ágaknak fehérlő számát láthatja, szótlanúl mondja el szíve örömében: „jaj be erős szarvas!" —• s midőn lötávolból arczához emelheti a fegyvert — az ujj megnyomta a ravaszt — a lőjél — s még szemei előtt láthatja elterülve az erdők fejedelmi lakóját. De ollykor egy véletlen eset, vagy gondatlan lépés által figyelmeztetve, a nagy üggyel bajjal megközelített szarvas elillan, vagy izgatottsága miatt elhibázta a vadász, vagy pedig csekély hatosnak bizonyúl a mit erös 12-esnek nézett: és mind ezen csalattatások daczára fáradozásairól örömest emlékezik, holott a sikert talán elfelejtette volna! Ha a vadász mindezt meghitt s rokon érzelmű társai számára feljegyzi, mindig a törekvés emlékének visszaidézésében gyönyörködik; de egyúttal hálával is emlékszik meg nemcsak a gondviselésről, mellytöl erőt kapott a küzdésre, de azokról is, kik alkalmat adtak szenvedélyének gyakorolhatására s kiknek tanácsai, példája, a vadászat élvezhetésére képessé tevék. Az elmúlt idény utolsó estéje előtt gr. Pálffy Pál Vivrát nevü vadász várában voltam, melly egyszerű Erzsébet-szerben épült kényelmes és szép falusi lak a fehér Kárpátok nyugoti lejtőinek tövén s a malaczkai vadastér közepében fekszik. Előtte