Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-10 / 34. szám

547 Aug. 13-ikán. — Semtni vadászat, mert az utóbbi napokban igen kedvezőtlen idő járt. Orvendtünk, hogy dél felé megpillanthattuk a Slatusit, melly kis folyam ugyancsak az Umsutiba ömlik. Egyik magaslaton állva, honnan messze kilátás nyílik a környékre, nagy gyönyörűségünkre a dombtetőket szó szerint ellepve láttuk sürü, mozgó bölénytömegekkel: úton voltak a síkság felé, mellyen keresztül a körülovedzö erdős, sziklás hegyek aljában a folyam kígyózik. Gyönyörűbb helyet a czélba vett támadásra nem találhattunk. Ehhez képest szépen elrejtőztünk, míg leértek a víz szélére, s eltűntek a folyam partján tenyésző dúsgazdag kávébokrok között (bokros, széles levelű fák, sokban hasonlók a bananához). Erre kitörtünk rejtekünkből s a folyam partjára rohanva, elkcztünk tüzelni vaktába a tömeg köze. Mint rendcsen megesik az illy lövöldözésnél, sokat sebesítettünk, de csak egyet öltünk meg. Most a csorda a legfölebb tizenöt vagy húsz yardnyi szélességű folyam közepére zúdult, végkép elrejtőzve a lombozatban. Hiába iparkodtunk a partról lövéshez jutni vagy őket kikényszeríteni. Fölszólítottam fiatal társaimat menjünk közéjök, s hagyjuk künn az öreget a kafferekkel. De még arra se bírhattam rá, hogy elkísérjenek, és százra menő kíséretünkből csak egyetlen egy szánta rá magát, hogy velem jön s viszi az extra-puskát. Bementünk s nemsokára ötre bukkantunk egy csomóban : össze voltak szorúlva s nagyon gyanúsan pillantgattak felénk. Letérdelve, rá pörköltem egy derék, kövér tehénre: a golyó nyakszirten érte — veszedelmes egy helyen — s menten felbukott. A többi tovább állt. Társaim, nem törődve velem, tüzelni kezdtek a partról. Erre visszafordúltak, oldalom mellett robogva el; s erre, bogy már fel voltak riasztva, csakhamaiyegy újabb csoport érkezett. Egyikének másik csövemet irányoztam, s ugyancsak nyakszirten találtam, mint előbb, s hasonló siikerrel. Jó szerencsém most becsalta Tunist. Most együtt fölebb haladtunk kissé s ujabb csoporttal találkoztunk; megtapogathattuk volna, olly közel voltak midőn megpillantottuk. Kissé előbbre állván, elszántan czélba vettem egy fiatal bikát: a golyó keményen szügyébe fúródott. A mint a csorda fordúlt, Tunis'egy tehenet lőtt. Második csövünket egyszerre sütöttük el egy vén, megőszült bikára. Rettentő volt most a zaj — a balállal küzködö bölények versenyt bömböltek; Tunis meg én a kafferekre ordítoztunk puskaporért, társaink pedig a partról, tudakolva bogy mi a baj. Ok sem voltak e közben restek: körülbelül egy óra lefolyása alatt tizenhármat ejtettünk el s megsebesítettünk, tudom is én, hányat. F jó szerencsénkben azonban Tunis meg én sokat koczkáztattunk, mit nem volna tanácsos sokszor ismételni, mert a kávé-bokor rejteknek ugyan jó, de támadás esetére védelmet nem szolgáltat. A csorda végkép felriasztva, elhagyogatta a folyamot s a túlsóparton kezdett kilopózkodni. Mi utánuk, még épen jókor, hogy egy fiatal bikát bordáján találjunk. Megfordult s megpillantva egyenest reám rontott. Bevártam öt yardnyira, s ekkor másik csővem golyóját válla lapoczkájába röpítettem. Hanyat bukva hömpölygött le a parton, merőben képtelen, bogy többé kárt tehessen. Minthogy most látogatóba készültünk amazwazi királyához, az öreg, Agnes s néhány benszülött segítségével a nap hátralevő részét arra fordította, bogy a bölények húsát leszeldeste, besózta s a napon szárítgatta. Néhány legényünk azon hírrel állított be, hogy egy megsebesült tehén még ott