Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-10 / 34. szám

541 Én eddig se helyeseltem azt, hogy a „Vadászlapban" az agarászatok oly rt den adattak elö, hogy mi jelen nem levők igen kevéssel tudhattunk többet a nyer\ és vesztes agarak és tulajdonosaik neveiknél, holott óhajtottuk volna tudni az indokokat, mellyek az egyik agarat nyertessé, a másikat vesztessé tették. Óhajtásom ellenére, most midőn elfogultságig kedvelt Dámám futásáról önmagamnak nem csak bírói ítéletet mondanom, hanem a tudósítást is a nagy közönség elé fel kellett tennem (mert Retsky barátom a vesztes féltől kívánta ezt) szerénységből feltettem magamban, hogy röviden csak az indokot közlöm, melly engem a Dámám ellen hozott Ítéletem kimondására vezettet. Az egész agarászatnak, a Csipke és Dáma futásának, az első nyúltól az utolsóig, előadására kényszerit egy nevemet viselő urnák többek előtt tett azon nyilatkozata, hogy „ostobaság volt ollyan agárral, mint Dámám, az országot kihívni — s ha tudta volna, ki se jött volna." Bár úgy tett volna; mert nyilatkozatából bizonyos, hogy mint mindenben, úgy az agárban sem tudta felfogni, hogy „jónál jobbak vannak." Katonaintézetben neveltetvén, nem lehet tőle rosz néven venni, hogy a felhívásban nem érté meg a deák tételt, most hát magyarul irom, hogy „nem volt olly rút legyőzetni Retsky országos főagarász által, mint a milly dicsőség volt, hogy megmertem vele verekedni." Azt kívánta volna talán az emiitett ur, hogy az ö, még birtokában levő atyai régi nevének dicsőítésére, Dámám egy roppant sebességű sjó angol agárnak már az első nyúlon, álló helyből, gondolatként elébe repüljön, vagy épen hosszába elébe ugorjék ; műértők előtt régen tudva van, hogy az angol agarak sokkal sebesebbek a magyar agaraknál, de ezek kitartóbbak és biztosabbak. Retsky András országos agarász régi és igen kedves czimborám, Gencsy Ferencz, Dézsy Imre, ifj.Retsky Mihály és Dézsy Imre mind kedves öcséim, az agarászatra kitűzött nap felviradása előtti éjszaka szívesek voltak engem, ágyban fekvő csontfájdal inakban kínlódó vén barátjukat illetőleg bátyjukat muzsikaszóval meglátogatni. Jól esett ez nékem s annyira kedvembe hozott, hogy ágyamból kimászván, unterczihben és strimfliben tánczoltam egyet Andrással, mit még ifjú koromban is igen ritkán tet tem, úgy tudván a Szentírásból, hogy „a hol tánczos mulatság tartatik, ott a sátán személy szerint jelen van" ; ő kemével pedig nem szeretek czimborálni. Elvégeztük ketten, hogy csak magunk legyünk birók; Leszkay, Szikszay és Zsebők fekvő vendégeim előtt utolsó szavai valának Retskynek : „Ha megveretlek, mert bizonyosan megveretlek, pedig magadra bízok mindent —• annyi nyúlon s addig futtasd a Csipkémet, a meddig akarod." E bizodalmat érdemlettem-e? ítélje meg a kedves hazai nagy közönség. November 21-dikén kilencz órára, Leszkay Gyula, Szikszay Dániel, Sebess György, Zsebők Antal és Budaházy Antal hü barátaimmal és segédeimmel megjelenvén a Vinnyóban, ott létükkel megörvendeztettek Kiss Lajos úr, a nem csak Debreczen városa minden lakosa köztiszteletében és szeretetében, hanem az enyémben is álló szerény férfiú; továbbá Nozdroviczky György, id. Jeney József, Szikszay József debreczeni érdemes fő polgárok; a hajdúságról Tik József, Kralovánszky Gyula Barcza Dániel régi kedveseim és agarásztársaim; végre számos előttem ismeretlen debreczeni agarász polgárok, Nadányi Mihálylyal, Fráter Farkassal, három cs. kir, főkatonatiszttel a grófi rendből sat.