Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-11-30 / 33. szám

529 Ez, ha megsebezik, dühösen védi magát csőrével és karmaival. Fogságban ott ül félnapokig, bevont S alakú nyakkal, bágyadt, mitsem-mondó tekintettel, látszólagosan részvétlenül, bután, gondolat nélkül, ámde ügyeljünk; eme tetszőleges részvétlenség, mi e madarat élettelen szoborhoz hasonlóvá teszi, csak álcza, minőt bárgyú ember is szokott fölvenni, hogy alattomos czéljait keresztül vinni birja. A fakókeselyű is, mint a bárgyú ember, sajátos eszmemenettel látszik birni, s mikor azt hinnők, hogy merőben gondolat nélkül, ártatlanúl guggol ott, épen'akkor valamelly alattomos, gaz támadáson töri fejét, s ha elámíttatni engedve magunkat, közvetlen közelébe merészkedünk, bizton számolhatunk arra, hogy egész váratlanúl hatalmas és nagyon is érezhető csőrcsapásokkal fogunk fogadtatni. Több természetvizsgáló azt is állítá, hogy a keselyük egyáltalán vizet nem isz nak; ez is tévedés. Igaz, hogy sokáig birják a vizet nélkülözni, de hiánya miatt el csenevésznek, mivel igen szivesen isznak, és még szivesebben fördenek. Aszály és vadlovak az amerikai prairieken. Az időszaki aszályoknak, minő e nyáron hazánkat sújtá, de mellyek még nagyobb mérvben kivált Austrália s Délamerika sajátságaihoz tartoznak — élénk képét adja Darwin délamerikai útja leirásában. „Az 1827-től 30-ig lefolyt néhány évnyi időszak — úgymond — Sta Fé s csaknem egész Délamerikában „el gran seco" a nagy szárazság nevén említtetik még jelenleg is. Ez egész idő alatt olly kevés eső hullt, hogy a növényzet lea csalánig mind kimaradt; a patakok kiszáradtaksa merre látott az ember poros országúthóz hasonlított minden. A madarak, vadak, szarvas jószág és lovaknak igen nagy száma a viz és takarmány teljes hiányából eltikkadt, odaveszett. Egy gazda beszélé nekem, hogy a szarvasok az udvarában levő kúthoz jöttek szomjukat oltani, melly kutat nagy mélységre volt kénytelen ásni, hogy magát s családját vizzel elláthassa, s hogy a foglyoknak alig volt erejük tovarepülni ha üldöztettek. A legalantabb becslés szerint egy millió darabra ment az elesett marhák száma csupán Buenos Ayresben San Pedróban egy földbirtokos az emiitett évek előtt 20,000 darab szarvasmarhát nevelt, raelly számból utóvégre egyetlen egy sem maradt lábon. Pedig Don Pedro az ország legbujább tenyészett! vidékén fekszik, túlbőségében van a mindenféle lábas jószágnak s mégis a „gran seco" utolsó szakában oda kellett hajtani marhákat, hogy a lakók éhen ne vesszenek. Az állatok seregesen hagyák oda az estanciákat pusztákat s ösztönszerűleg délnek tartva olly nagy tömegekben tolultak együvé, miszerint egy Buenos Ayresből kiküldött kormánybizottságra volt szükség, melly a tulajdonjog feletti számos perlekedéseket kiegyenlítse. Sir Woodbine Parish illy jogvitáknak egy más igen nevezetes forrását említé nekem. A föld példátlan kiszáradása folytán ugyanis a szél olly nagy portömegeket sepert össze vissza, bogy e nyilt vidéken a határt jelző nyomok végkép eltűntek s a birtokosok nem voltak képesek többé birtokaik határát pontosan kipuhatolni. Egy szemtanú erősíti, hogy a szarvasmarha ezernyi csordákban beleugrott a