Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-11-20 / 32. szám

512 lily auspiciumok alatt a franczia sportnak valóban virúlni kellene — s az embert még is kétség szállja meg, valljon mind e fény és pompa közt meg van-e a dolog valódi magva, úgy mint azt Angliában minden vidéki gyepen és vadásztéren fel lehet találni. Vadász-kirándulás az Amazvazi területére, Dél-Afrikában. (Folytatás). Jul. 19-ikén. — Folytattuk utunkat mintegy délutáni három óráig, midőn olly kedvező szarvorrú- s bölény-tanyára akadtunk, a milyenhez csak valaha juttatott jó szerencsém. Itt ütöttünk tábort, éjszakára legalább. Menten elszóródtunk különböző irányban, hogy időnket lehetőleg fölhasználjuk. Nem messze haladtam, mire egy csoport bölényt pillantottam meg, a tér a szó teljes értelmében rajzott tőlük. Néhány legényemet azonnal elküldtem, hogy szélmentében közelítsék meg a csordát, mert ezen állatnak igen éles a szaglása, magam pedig és Nambone egy szép vén fán foglaltunk helyet a fő kijárásnál. A mint vártam, alig szagolták meg a kaffereket s felénk zudúltak mint valami hatalmas szélvész vagy rohanó áradat, legázolva mindent mi utjokba akadt, s rengetve rázkódtatva a földet nehéz dobogásukkal. Előre hömpölyög a fekete ár — közelebb érkezik bőgve és bömbölve. Megérkeznek, körülfognak minden oldalról. Biztos nyughelyünkről ámúlva-bámúlva nézünk le reájok. Az egész erdő mintha elevenné vált volna ezen élő, nyüzsgő tömegtől, melly porfellegek között s olly zárt sorokban tolong, hogy csodálni lehet, egyátalában mint bír mozogni. Mégis, milly bőszülten száguldanak! Milly bozontos fejek, milly villogó, boszús szemek, rémletes lángban égve ! De megálljunk — löjjünk egyet. Ezt ámulásunkban, szinte elfelejtettük. Ropog a fegyver. Hallik a hörgés; a halál szava megszólalt s előre iramodnak, még bőszültebb sietséggel messze, messze a távolesö rétségre. A csorda elnyargaltával leszálltam ülőkémről s követtem. Könnyű szerrel akadtunk rá a sebesült bölények nyomára, mellyeket csendesen tanyázva találtunk egy sürü tövisbokorban, egyike bika volt, másika derék kövér tehén. Amazt kényére hagytam, éljen vagy haljon s a tehén után indultam; soha még annyi bajomba nem került megkaparítanom vadamat. Nem kevesebb mint hat golyóval ajándékoztam meg s mindannyiát finnyás testrészeibe, mielőtt az árnyékországába küldhettem volna, s minden lövésre bömbölt meg bőszülten támadott. Húsával megraktam a kaffereket s visszaküldtem őket tanyánkra, magammal pedig csak Nambonet vittem. Nem messzire haladtunk s két szarvorrú tehénre akadtunk, mindegyike borjúval oldala mellett. Feléjök kúsztam busman módj cXFclj S cX közelebb állóba lőttem balcsövem tartalmát s midőn sarkon fordúlt, a jobbik csövét is. Egyszerre benn volt a bozótban, nagy fennen bömbölve. Csak egy kafferrel rendelkezvén, könnyen elveszthetém öt; keresés közben azonban más háromra bukkantam, mellyek mintha egészen megfeledkeztek volna magokról, ollyannyira, hogy három yardnál közelebbre lopódzhattam hozzájok egy bokor mögé. Észrevévén hogy ezen keresztül lehetetlen tüzelnem, lármát ütöttem s ők elugrottak, egészen kívánságom szerint, egyik a má-