Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-11-20 / 32. szám

509 A hallali után majdnem a lovasok közt ugrott egy nyúl s ez a megyeri fás rej­teket környező legelökig s onnan a vasút felé elnyúló laposig vezetett; a szimat las­sanként enyészett, végre egészen elveszett. Ekkor átkelvén az új vízvezetö árkok által szárított réten, hol tavai 15 lovas közül 12 lovával megmérte a mocsár mélyét, oz erdőn át Palota felé kerestünk s a vasúton túl találtunk nyulat, melly visszavitt az erdőbe s azt kétszer megkerülve, a vasútnál megbukott, de újonnan felzaklatva, a nagy 8-as nádrejt mocsárába vette futását, hova a lovasok nem követhették s így el­késtek a mocsár túlsó oldalán történt hallalitól. 9. — Nov. 13. Rk. T. a Paskálmalom. A már többször hasztalan megjárt kö­zeli akáczrejtben most leltünk ugyan rókát, de futamra nem nyújtott alkalmat, mert a lovasok felé törvén ki, megijedt, visszasietett a rejtbe, ott a falka közé futott s azonnal vége lett. Innen egyenesen a kis 8-as rejthez mentünk, hol rövid időn Du­nakeszi felé inclúlt egy szép róka, de az ottani nagy nádrejtbe menekült, kopóink utána, azonban egy helyett több rókára akadtak s a mindenfelé csaholok után a tár­saság megoszlott. A nádrejten gyalog átgázolt falkárnak sikerült végre kopóit össze­szedni s visszatértünk a kis 8-as rejthez, hol második — az elsőnél nem különb fo­gást tettek kopóink egy az)előbbi rejtből már fáradtan érkezett s egészen kimerült rókán. Szép futamunk csak ezután következett; kutyáink a nádszélen egy alkalma­sint már elébb elillant róka nyomát vették fel s azt nagyon szépen kidolgozva a fóthi parkig vitték, hol néhányszor elvesztve — végre felhagytunk a további kereséssel. 10. — Nov. 14. Rk. T. a fóthi istállók. A zöldrákosi szép két nádrejtet siker­telen járván meg, Göd mellett a dunaparti fás helyeken át a dunakeszi nagy rejthez értünk. Kopóink itt hamar leltek rókát s nagyobb részük a Dunaparton induló után nyomúlt; falkárunk s a társaság két tagja megkerülvén a rejtet, utána vágtattak s csakhamar meghozták a farkát. A róka ugyanis egyenesen a Duna mentében elnyúló homokdombokra sietett; — az országútra érvén, egy ott haladó vizsla megforgatta, mire visszaindúlt s az öt nyomban követő kopók elfogták. Ez idő alatt a rejtben visszamaradt néhány kopó különböző irányban még két rókát zavart ki, de falkánlc visszatértekor a szimat már meghűlt s az idő alkonyatra járván, bevégeztük na­punkat. 11. — No v. 16. Nyk. T. a sz.-mihályi puszta. Csömör felé alig haladtunk né­hány perczig s nyúl ugrott a falka között, melly szép iramú sebességgel vitt a ma­gaslatok felé, honnan visszatérve a czinkotai szőlőkbe látszott menekülni; itt 28 percznyi futam után szünet állt be s fülesünket többé nem is leltük meg. — Aztán visszafelé kerestetve, a találkozónál kelt második nyúl Palota felé vitt egy faiiltetvé­nyes magaslatig, hol menhelyet keresve ( kétszer fordúlt meg, de ismét felzaklatva, határozottan a nyíltnak tartott, de már nem győzvén a makacs versenyt, be adta a kulcsot s elfogatott szünet nélküli 19 perez alatt. 11- — N o v. 17. Rk. T. a kis 8-as nádrejt. Elvégre ma élveztük a rókavadászat óhajtott, de a jelen idényben még nem ért örömeit. A hamar riasztott róka megjár­ván a fóthi faültetvényeket, visszament a rejtbe, hova a többször fennakadt falka teli hanggal követte, rögtön a túlsó oldalra szorítá ki s egy ideig az alaki puszta irá­nyába hajtotta. Mire azonban a mocsáros rétet megkerülő mezőny sebes irammal a

Next

/
Thumbnails
Contents