Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-10-30 / 30. szám

477 fejét éri? Jóllehet lándzsákkal, bunkókkal voltak fegyverkezve, mintegy villanyos hatásnak engedtek mindannyian. A zendülök egyhangúlag- kíméletért rimánkodtak s fogadkoztak, hogy sohasem hagynak el minket. Ez erőszakolt fogadást azonban most nem tartottuk elég biztosítéknak. Vadakkal, kik a legzsarnokiabb kény nyűgéhez vannak szokva, nem lehet illy könnyeden végezni: felsöbbscgünk súlyát meg meg kell velők éreztetnünk. A kolomposokat elővettük, megbüntettük s hurczolandó terhüket megszaporítottuk. A gombokat, takarókat stb. mellyeket elébb nekik ajándékoztunk volt, jövendőbeli jó viseletük zálogáúl visszavettük. Az öreg Baas egyik szolgája, a megkeresztelkedett John (a benszülöttek kedvelik az angol neveket s változatlanúl megtartják), egy derék szálas legény, ki mezítláb megütötte körülbelül a G láb s 3 hüvelyket, bőséges jutalomban részesült, valamint négyen az én embereim közül is, betudva Nambonet s Uncabot, kik e lázangás közepette mindannyian hűségesen megállottak. Az erösebb megterhelés büntetését minden utazónak ajánlhatom, mert emberséges és hatályos egyszersmind. A hatás, mellyet ezáltal előidéztünk, tartós volt, mert ez időtől fogva a vadász-szak végéig legkisebb bajunk sem volt többé velük, pedig ollykor 3—400 emberünk is volt a táborban. Egyik jó vonása a kaffer jellemnek, hogy ritkán hajlik bosszúállásra. A leirt esemény után alig telt bele félóra s íme már ismét általános volt a tréfa meg jókedv, ingerkedtek a nehéz teher alatt görnyedő „szerencsétlenekkel", kik ezért legkevésbbé sem boszankodtak. E napon útközben három bölényt ejtettünk el, mellyek a folyó partján a sásban heverésztek. A nagy B a m b o -1 most már tisztán láthattuk. Derekas hegysor mintegy 3000 lábnyi emelkedéssel a tenger színe fölött s az ország belseje felé vonuló. Éles szakgatott körvonalával igen meglepő s nagyszerű látványt nyújt, közvetlen környéke pedig nagyon festői, s felséges ősfáival parkszerű vidék. E gyönyörű táj szépségét azonban csak úgy képzelhetjük el igazán, ha számba vesszük a tiszta, átlátszó levegőt, s az afrikai ég pompás szépségét. Itt az évnek öt hónapján át szakadatlanul lövelli a nap éltető s világító árját hegyre, völgyre, síkra s folyamra, teljes fenségében ragyogván az örökké derült kék mennyezeten. Egyedül Nambone kíséretében elkószáltam e mérhetlen pusztaságban, csupán a látkör által korlátolva s telve azon lángoló, vad, kedvderítő érzületekkel, rnelylyek a férfias vadászat minden igaz kedvelőjében okvetlen feltámadnak, midőn hatalmának tudatában jár-kel, s érzi, hogy ez idő szerint ő igazán „fejedelme az egész környéknek." A nagyságos elefánt, a mord farkas, az ordító sakal, sőt még maga az oroszlány is kénytelen meghajolni felsőbb rendű értelmisége előtt. És mondhatom, ezen érzülethez gyakorta hozzájárúl még valami, a mi nyilván tanúsítja, hogy benne ellenállhatlanúl kelnek föl a jobb, szentebb érzemények Szemtől szembe a természet nagyszerűségével, lelke alázatosan borúi le a mindenhatóság fülsége előtt, s természetszerűen emelkedik föl a természet istenéhez. Eltemben sohasem hatott meg olly melegen a bölcs teremtő nagysága s jósága, mint midőn e mérhetlenség, e magány fölségét bámúltam. Társaimmal a hegység tövében találkoztam újra. Az Umsuti folyama itt szegi