Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-10-20 / 29. szám

462 nem vetett szárcsát söt bíbiczet is, melly tavaszi vendég létére, csak most részesült a rá nézve szomorú dicsőségben, bogy lövésre érdemesnek találtatott. Végre megjött az erdei szalonka s elfelejteté velünk néhány hétre a mocsárok bőven kínálkozó lakóit, fölkerestük a füzeseket, a bozótokat, a gyümölcsfás szőlőket, 9 minél ritkább a vad, annál nagyobb az élvezet, ha sok utánjárással egy-kettőt még is kézre keríthettünk. Dolga volt a vizslának egyre; a dús növényzetű rétekbe ugyanis számos fürj telepedett s nem volt rajtok mit kímélni, mert a kaszálás úgyis hamarább következett be, mintsem fiaikat kikelthették volna. Az ügyetlen haris némelly esztendőben olly számosan látogatta vidékünket, bogy a ki csak vizslájában bízhatott, volt módja azt csomóba szedhetni. Augusztus eleje újra meghozta, még pedig az új költéssel megszaporodva a sárszalonkát, s új alkalom nyilt most már a lövés ügyességét is kitüntetni, s ha hiányzott, gyakorlat által megszerezni. Azalatt villásokká nőttek az eddig kiméit, foglyok, fölcseperedtek a nyulak, megszörösödött a róka pelyhe s nem volt mit tartani az ösz és tél unalmától. Ez bezzeg megváltozott s ha a jelennek élve, nem volt mit tünödnünk a múlton 8 nem mit aggódnunk a jövőn, ha a folytonos gyakorlat és mulatság alatt legfeljebb nebány szóval emlegettük a közelmúlt élményeket, most ez megváltozott s egy nem is sejtett, regen tartó tilalmi időszak következett be, mellyet nem mért ránk valami új vadásztörvény, vagy a tér kitáblázása, hanem mérte ránk a természet sújtó keze, az aszályosság, melly széltiben sújtja hazánk minden rangú s rendű lakóit, mért legyen hát kivétel a vadászember. Hü vizslánk nyújtózva ásitozik, nem tudván megérteni a bosszú pihenés okát; fegyverünk ott porlódik a szegen, régen hallottuk durrogását, nem költünk lőporra, a göbecs sem fogy s a mit gyakorlatilag nem űzhetünk — a vadászatot könyvekben keressük, mások vauászé ménjeiben gyönyörködünk s újra eszünkbejut egyik-másik kalandunk is, mellyel íme szolgálunk a hasonló pihenésre kárhoztatott Nimródhíveknek. Olyan javabeli idő volt, minőt kezdetben említék, a vadászat javában folyt mindenre; october vége felé elég hűvös napok jártak, s a forró nyár folytán megapadt vizek jobban összpontosíták a tarlóról vízre járó kacsákat. Kevesebb volt a vízi tanya, de a hol volt, oda aztán csakugyan ellátogattak szép számmal. A kaesales kedvelt mulatságunk volt, az esztendőben még meg nem kísértettük volt igazán jó helyen s így nem kellett sok nógatás, bogy néhányan társaságba összeállva, két kocsival induljunk a lakhelyünktől jól távol esö f. ... ki tóra. Délben indúltunk s alkonyatkor az ismert tó legszebb helyeit reméltük körülállhatni, bö eredményre biztosan számítván. Vígan haladtunk, a hosszas útat élezés társalgás fűszerezte s szép helyeket érintve nem állhattuk meg, hogy néhány perezre le ne szálljunk, kikereseudök a kínálkozó szép vadásztért. Esett is néhány nyúl s egy fogolycsapat, mellynek szétrebbentése csakhamar sikerült, elfelejteté velünk a még bátralevő útat, lőttünk, időztünk s egyszerre csak azon vesszük észre magunkat, bogy a nap nyugodni indúl s már aranyporral hinté el a még jó távolban sötétlő füzest és néhány topolyafát, melly elérendő tanyánkat jelzé s az alföldön csaló távolságot ismerve, kétessé tette, vájjon elérünk-e még alkonyatra kitűzött helyünkre.