Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-10-10 / 28. szám

454 jobb arczát sodorta a csendőrnek, a harmadik pedig egy erdészsegédnek karját lőtte teli göbeccsel. Az orvadászok megfutamodtak. Nem rég Laudenburg tájékán is volt illy összeütközés. Mindössze pedig az ujabbi csatázások alkalmával vagy 12 etdész­ezemélyzeti egyén sebesült meg vagy esett el a morvaországi orvadászok garázdál­kodása által. A pesti akadályverseny october 21-én d. e. 10 órakor fog megtartatni. A hely és az akadályok később jelöltetnek ki. A toliia-fehérmegyei agarán társulat kölök-agárversenye f. é. october 12-ikén, öreg-agárversenye pedig november 16-ikán D.-Földváron fog megtartatni. Mindkét versenyt megelőző napon délután összejöveteli ülés lesz. — Az elsőrendű kölök­díjra ez évben 200, az elsőrendű öreg-díjra 300 osztr. forint van utalváuyozva. Azonkívül ezen két — mind két nembeli agaralira kiterjesztett nyeremény mellé a második agár számára egy 60 forint értékű másod-díj csatoltatik. Az említett versenyek mellett még a társulat ez évi october hó l-jétől kezdve minden hétfőn D.­Földváron agarászati légy-ottot tartand, melly díj-futás nélküli agarászatok találkozási helyéül a d.­földvári nagyvendéglő levén megállapítva, ottan mérsékelt árak mellett illő ellátásról a társulat választ­mánya már előre gondoskodott. A Solt-vidéki vadásztársulat agár-versenyét f. é. oktober 20-kán Duna-Vecsén, a körvadászatot pedig f. é. november 26-kán Solton fogja megtartani. A vadászatokat megelőző nap estéjén, az alapszabályok szerint értekezlet tartatik. Eladó lovak. Méltóságos gróf Széchenyi Kálmán és Széchenyi Jeuő urak 30 darab ménesbeli lovaik Vasme­gyében, Gyöngyös-Apáthiban a grófi majorban folyó évi november hó 3-án árverés utján eladatnak ; u. m. több vemheskancza, két jól betanított paripa, két mén, több jól betanított fiatal kocsisió és több növendék. — Árverés előtti napon délelőtt 11 órától kezdve megszemlélhetök. 1. Nonius, félvér, pej kancza, öt éves, bekocsizott ló­2. F a r h a n, félvér, sötétsárga, kancza, negyedfél éves. Mindkettő a mezőhegyesi ménesből való. — Az ár mérsékelt. — Állanak Pesten, a barátok­tere, 7. sz. alatti ház istállójában. Lóverseny határnapok : Pest : october 19. és 21. TARTALOM: A debreczeni lóversenyek. — A pardubitzi lóversenyek. — A chlumetzi akadályverseny. —- Vadász­kirándulás az Amazwazi területére, Dél-Afrikában. — Angol tenyészkanczák és csikók árverése oct. 20. Vegyes. — A pesti akadályverseny. — A tolna-fehérmegyei agárász-társulat. — A Solt-vidéki vadász­társulat. — Eladó lovak. — Lóverseny határnapok. Megjelen e lap havonkint háromszor minden hó 10, 20 és 30-dik napján. — Előfizetési ár: Egész évre póstán : 10 for. Fél évre 5 for. — Az 1857-kí folyam : 6 for. a következő évfolyamok 10 forintért kaphatók a szerkesztőségnél Pest : Servitatér 3. szám. Tulajdonos kiadó és felelős szerkesztő Bérczy Ráró ly. Pest, 1863. Nyomatott Emicb Gusztáv, Magy. Akad. nyomdásznál.

Next

/
Thumbnails
Contents