Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-01-30 / 3. szám

39 akarja kidicsérni „hogy hiszen még csak kölyök , mi minden válhatik még belőle, mire felnövekedik!" És e saját nyilatkozata őt olly boldoggá teszi, mint akár egy kis földi mennyország. Mikor pedig a kölyök roszúl fut, akkor megint csak ezzel a nyilatkozattal áll elő. Jaj barátom ez még csak kölyök, nem lehet tőle olly sokat kívánni. — És így aztán mind a két esetben nyertes a kölyök. Illyen s ezekhez hasonló eszmékkel mentünk mi is G. F. barátommal Balkányból az őszi idénynek eléje ; s bár menteni való kölyök agarunk ugyan maradt, de azért a fagyok beálltával is volt még jó futónk. Nem tudom , más vidékeken miként áll a dolog, de nálunk a nyulak száma ez évben annyira megfogyott, hogy négy óráig tartó keresés alatt nagyon szerencséseknek mondhattuk magunkat, ha három nyúlat tudtunk felkelteni. — Nézetem szerint e nyúlhiánynak egyéb oka alig lehet, mint az, hogy a hó tavai nagyon is sokáig állott s a rókák szemtelenül elszaporodtak. Tekintve vidékünkön a nyálaknak e nagy hiányát, R. J. barátunk meghívása folytán múlt hó 15 kén G. F. barátommal a Hegyesre mentünk agarászni. Szívélyes házi gazdánk az agarászatot nyolcz szalma- s gabonakazal tövében kezdte meg s midőn legelőbb is e kazalok tetejét ostorokkal s hosszú póznákkal kezdte veregetni, nem tudtuk tréfa legyen-e ez vagy valóságos agarászat? míg végre kiderült, hogy e kazalokon nyúlak szoktak tanyázni s oldalaikon mintegy 20—25 nyúlnak fekvését csakugyan fel is leltük. — Hogy árvíz alkalmával a szegény nyúl gyakorta boglyára vagy fára menekül : ezt értem s szemtanuja is voltam; de hogy a hortobágyi térségen e nyúltömeg miért keresett menhelyet a kazalokon, még mielőtt nagy hó esett volna ? — ezt kimagyarázni nem vagyok képes. Tizenegy nyúl volt az agarászat eredménye. A talaj a megelőző éjen át hullott esőtől mély és lágy, a futások pedig erősek voltak , mert többnyire már kergetett s így tapasztalt nyúlak kerültek agaraink elé. — Itt azután már lehet nyúl elég , mert egy hatszáz holdas táblán e napon harmincznál többet láttunk felkelni. Ebéd után házigazdánknak s vejének kétlovas szekereikre nyolczan felülvén, versenyképen indúltunk meg Debreczenbe. — Lovaira mind a két tulajdonos büszke lehet, mert az út sáros és síkos volt s a két órai útat többnyire egymás mellett hajtva, ostor nélkül, mégis egy óra s öt perez alatt hagytuk hátra. — Nyertes a két pej lön, pedig egyike délelőtt minden nyúl után már hajtott. Hazafelé jővén a homokbuezkás Szabolcsba, nagyokat sóhajtottam a jelenleg nyúltalan vidék felett : látván azonban a távolban egy kullogó rókát, rögtön egy eszme fogamzott meg bennem. Erre vonatkozó tervemet azonnal jó atyámmal közöltem , mellynek folytán a nyúlpusztító rókafajnak irtó háborút izentiink. Legelőbb is úgy nevezett fakutyát készíttettünk, ollyat, a minővel az erdei szalonkára vadásznak , azután hat pórázos agarunkkal, tizenkét dohányos hajtóval s négy vadászszal kimentünk a határban levő kiszáradt, zsombékos, nádas rétek meghajtására. — A siker biztos volt, biztosabb, mint ha kopó hajtana és gyorsabb is, mert nem kellett várakoznunk, mint kell, mikor a kopó nyúlat hajt, vagy az el nem fogott róka után órákig odamarad. Az agarakat felállítván, a hajtókat elhelyezvén, a hajtás megkezdődött. — Az első nap eredménye négy róka volt. — Másnap azután más térre mentünk s hármat