Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-06-20 / 17. szám

266 — Nincs oly vadász, ki a vadászatnak jó és rosz számokkal bővelkedő sorsjátékában, legalább egyszer életében quinternot ne csinált volna, — mondja valahol gróf d'Houdetot Adolf; az én quinternom egy vádló volt. A legszebb jutalom, mellyel sz. Hubert buzgó és kitartó fáradozásaimat jutalmazhatta. De hiszen ez voltaképen nem is vad, fog talán hangzani az ellenvetés — a vad lovat nem is volna szabad fegyverrel ejteni el! En e nézetet nem osztom. Minél ritkább valamely állat, minél nehezebb dolog azt élve-halva kézre keríteni, minél inkább felingerii a vadász hevélyét: annál édesebben , sőt talán büszkébben fog ez a vadászata közben kiállott fáradalmakról, megemlékezni, mint a komoly veszélyekről, mellyek félelmetesb, de kevésbé ritka vad üldözésekor érték. Ezt mondja Leveson őrnagy, keletindiai vadászatainak leírásában, midőn nagy hévvel szól a Nilgau-król, a kék Nílust lakó antilope fajról, mellyböl csak elvétve lött egy-egy példányt, mig a tigris végre már hevélyt is alig okozott nála. Én is — farkast, vadkant, medvét eleget lőttem életemben, de bátran elmondhatom, hogy soha semmiféle vad elejtésén nem éreztem annyi örömet, mint vadlovamén. Két hónapi szabadságomat egészen a vadászatnak akartam szentelni s e végett mindenekelőtt a feketetenger-melléki kozákok földére —• a képzelhető legszebb vadásztérre mentem, hol ezenkívül még egy jó ismerőm — Parakchui kozák-kapitány lakott, kedves egy öreg, nagy vadász s egy major tulajdonosa a Tsalba folyó partján, mellynek sekélyes vizét temérdek vadlúd, vadkacsa s mindenféle vízi szárnyas lakta. Ép a költözés idényben érkeztem oda s a mocsaras helyeket a szó betűszerinti értelmében ellepte a töméntelen sok szalonka, lile, kacsa és bíbicz. (Folytatjuk). Az amerikai bor z. Canadában e ragadozó, húsevő emlős vadászatát két okból nagy hévvel űzik, először is bundájáért, melly keleti Európa több országában nagy becsben áll; másodszor a tyúkólak ez ostorának kiirtása végett. A rókánál, mellyhez némileg hasonlít, nagyobb faló lévén, csak a lakott és majorokkal gyarmatosított vidékeket látogatja, mert csak ott találhat mesés étvágya kielégítésére elégséges zsákmányt. Nagy angera macskához hasonló nagyságú, de nyúlánkabb ennél, háta csikós mint a zebráé, feje vékony, szája jól fölfegyverezve, farka bokros mint a mókusé. Ugró futása nem túlgyors, de fákra, kerítésekre és pajtatetökre csodálatos ügyességgel mászik s nagyon segíti öt rablási ösztönének kielégítésében, Az amerikai borz vagy carcajou nagyon szapora Quebec, Montreal, Toronto és Halifax környékén, mellyet földmivelők nagy száma tesz népessé s tele van mindennemű szárnyasokkal. Különben e faló nem szorítkozik csupán a tollasokra, hanem a nyulakat, pézsma patkányokat és az erdőkben egész csapatokban szaladgáló vad malaczokat is megtámadja. Ezenkívül gyakorlott halász is s a lazaczokat és csukákat, mellyekkel e tájak vizei bővelkednek, meglesi és ügyesen kiragadja. E dúvad egyedül csak a St-Lörincz folyótól északnak található. Az egyesült államok roppant területén csupán nevéről ismerik. Az amerikai squatterek vadászni reá Canadába indulnak, melly-