Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-04-20 / 11. szám

1G8 közül háromban bizonyosan esik áldozatul emberélet. Illyenkor az elefánt elkerülhetlen kellék , a tigrisnek nem csak némi biztossággal — de általában elejthetésére, miután a sebzett vad rendesen olly sűrűségben telepedik le, hova gyalog ember nem hatolhat, s hol egy ölnyire is alig láthat maga elé. En e kirándulásomban nem voltam szerencsés a tigrisekkel, bár időm legnagyobb részét a vadászat e nemére fordítám. Oka az lehetett, hogy illy nehéz vidéken egy vadásznak ritkán nyúlik jó sportra esélye. A tigrisnek rendesen két három fő menekvési útja van, s ha csak ezek mindenike nincs kellőkép elállva, egyiken vagy másikon okvetlen megszökik. — Több tigris menekült így előlem , miről azonban alább. Egyetlen jó napi sportom volt mindössze, s e nap leírása a vadászat itt gyakorolt módjáról jó fogalmat nyújthat. A folyam partján fekvő helységekben régóta garázdálkodott már egy nőstény tigris, anyányi két kölyke kíséretében. Zsákmányolásaik mintegy öt ang. mértföldnyi kerületre terjedtek ki, s itt olly sok és könnyű prédára tehettek szert, hogy ritkán mentek túl e távolságon tanyahelyükröl, melly a Nerbudda folyamtól a hegyek felé vonúló szakadékok hálózatában rejlett. A sűrűség itt lehető legnagyobb — bár az év e szakában a szokottnál még is ritkásabb volt. — E vidékre érve , azonnal hozzám folyamodott a népség : szabadítanám meg e csapástól s igérte, hogy mindenben kezemre fog járni. Főhadiszállásomat tehát a tigrisek tanyájához legközelebb eső faluban ütöttem fel s tervezni kezdtem a megindítandó hadjáratot. Allatot csalfalatúl kikötni itt nem kellett, mert alig múlt nap, hogy egy vagy két tehenet ne ejtettek volna; bár, a zsákmány bősége miatt, ritkán maradtak sokáig egy hulla mellett. — Megérkezésem után harmadik este, tanyámtól egy ang. mértföldnyire két tehenet öltek meg. Nem engedtem meg, hogy ezek hulláit elvigyék a lakók , mert reméltem, hogy a tigrisek — ha éjjel jól laknak , másnap majd valahol közel megvonúlva maradnak, s mi fekvésüket kinyomozva , hajtásba foghatjuk a nappali hőségben pihenőket. A nyomozás vagy csapázás alkalmával fődolog, kora hajnalban a hely szinén lenni, miután a csapa friss voltára csak ekkor lehet biztos következtetést vonni, s kilencz óra tájban a hőség már olly nagy, hogy azt : új-e a csapa vagy régi"? lehetlen meghatározni. — Ehez képest hajnali szürkület előtt elindúltunk már a „murree"-k nyomozására s a helyre érve, hol a tigrisek megelőző nap a teheneket megfojtották, tüstént megláttuk a széles csapát, mellyen a fenevadak a zsákmányt elhurczolták. — E csapa egy szakadékba vezetett, hol mind a két tehén hullájának maradékát megtaláltuk két keskeny üregben. Az egyiknek már csak a feje volt meg, a másiknak a feje és előrésze. Az üzleti mészárosok szakavatott ügyességgel törték fel és zsigerelték ki a hullákat; a beleket és egyéb salakot gondosan egy csomóba takarították kis távolságra, hogy a büz ne boszantsa nemes orrukat a lakmározás alatt. A maradékot keselyük, Ölyvek, hollók szállották meg, biztos jeléül annak, hogy a vadak a közvetlen környékből eltávoztak. A csapákat követve, mintegy fél mértföldnyire mentünk a szakadékban a folyam felé. Az öreg asszonyság és két leánya nyomai egyformák voltak s alig megkii-