Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863
1863-04-10 / 10. szám
A magyarországi lótenyésztési viszonyok vázlata. A Magyarországban létező álladalmi hágóintézetek 1862-dik évi működéseit s az e működések folytán nyert eredményeket az alábbi hivatalos táblázat mutatja, és ezek általában kedvezőknek mondhatók, mert tekintettel az előbbi évekre, a lótenyésztésben mindenesetre jelentékeny baladás tapasztalható. A nemzetgazdászat e fontos ágának még gyorsabb felvirágzását azonban fájdalom — a csoportbani vadhágatás, mindkét ivar közös legelése, rossz fajú magáncsödörüknek tenyésztésre alkalmazása, az állatorvosi rendőrség hiányos kezelése s egyéb kártékony körülmények még mindig gátolják. Ezek egyszersmind alapokai a tenyészállatok évenként újonnan visszatérő idegbénulásának , melly által nem csak az ország lótenyészete , hanem az állam is, számos nagy értékű ló elvesztésénél fogva—jelentékeny kárt szenved. A pusztai ménesekben 2—3 éves csődörök tetszések szerint hágnak és a kanczákkal éjjel nappal együtt maradnak, a nélkül hogy valaha a ménesből kifogattatnának. Ennek természetes következménye, bogy e csödörök testi kiképzüdése tökéle tesen gátolva van, bennök különféle kórok csirája fejlődik s lm már előbb el nem vesznek, az 5-dik vagy 6-dik év elértével, csekély kivétellel végkép elhasználtak és kimerültek. A lovakat nagyobb számmal tartó községekben, sőt olly helyeken is , hol az álladalmi csödörök már rendesen kiállítvák, általában még a csoportban hágatás szokása uralkodik, állítólag a kanczák jobb együtt maradása, és a vemhesség szaporasága tekintetéből. Miután azonban tapasztalat szerint a kanczák, ha már egymáshoz szoktak, a
