Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-20 / 8. szám

122 lantott, a helyett hogy meneküljön, nagy meglepetésemre gyorsan reám rohant.— Néhány lépésre megállt egy pillanatig s én golyót bocsátók füle mögé, erre öszszekunkorodott mint a csiga. Még kétszer lőttem reá, de eredmény nélkül, harmadszor sem találtam (fejét vettem czélba) s azt hivém, hogy elfogjuk veszteni, midőn újra feltűnt, mind meszszebb haladva a mé lyebb viz felé s künnebb a lőtávolból. —A nap olly egyenesen sütött reá, hogy egy részére sem czélozhattam. A viz iszapos volt s én már derékon felül sárban vízben voltam , midőn ismét löheték — a golyó íüle és szeme közt találta s meg is ölte. A nap épen hanyatlott, a kafferok partra hozták, három nagy tüzet csináltunk s ettünk nagyon kemény húsából. Az éj setét ködös volt és nagyon harmatos s reggel felé a láz előjeleit éreztem. Mindamellett egészen árnyéktalan uton huszonöt mértföldet kelle gyalogolnom hazáig. Ezerszer felfogadván útközben hogy e vidékre soha többé nem jövök." Becsületes vadász soha sem dicsekvő s ballépéseit és baleseteit kész mindig elismerni. „Sz. Lucyba, e hegyes völgyes köves sziklás terméketlen tartományba érve, miután csaknem addig vártunk, hogy a nap heve majd kiégette agyvelönket, végre hirtelen egy csapat fókára bukkantam — s bár különben félénkek és nehezen megközelíthetők, most meglepetve állottak és én feléjök menve két pompás himre tüzeltem s jól hallottam a golyó ütődését, mind a két állat huszonöt yardnyira lehetett, de mind a kettőre sovárogván, egyiket se kaptam meg. Ez nagyon boszszantó s ön magam előtt kissé lealázó volt. Kalapom is meszsze hagytam el s ennek következtében igen szenvedtem; fejemet végre a fűbe rejtém s füvet téptem reá, hogy a mennyire lehet a nap sugárait elhárítsam. Mind ezeken felül a legszebb szarvú vízilovat vesztém el szem elől, pedig soha se láttam volt olly szépet. Azonban midőn a megtalált fóka véres nyomain baladtam előre, újra megláttam, félig egy nagy pocsolyában állva s farkát felém fordítva. Sokfélekép kisértém meg figyelmét magamra vonni. — Néhány perczig állottam mintegy tizenöt yardnyira tőle. — Talán húszszor tüzeltem reá s azt hivém hogy eddig csak megkellett ölnöm , midőn hirtelen eltakaradott; egyetlen lövésem maradott, a mit nem is használhatók. Az utat egészen eltévesztém és az éj beállta után csak három óra múlva értem tanyánkra, egyetlen kalauzom a kafferek lövöldözése lévén. A nagy félénk vadak hajhászása valóságos tudomány és nagy ügyességet feltételez. Jó leshelyet kell keresni, megügyelni a szél járását s ha a vad megpillantott: egyenesen ellenkező oldalra kell tartani — haszontalan viszszapillantásokért nem kell megállani, haneha jól elvan rejtve a vadász s a vad álláspontját megjelölve, oldalról kell támadni. Bármilly nagy elővigyázat sem felesleges. Egy öreg vadásztól hallottam, hogyha egy nap egy szerencsés lövést tehetett, meg volt elégedve. Az alkonyat legjobb idő s jó távcső nagy segítség." Alig van lap a könyvben, mellyen egy-egy kaland ne volna; most csörgő kígyóval, majd vadbivallal, rozmárral, vízilóval, oroszlyánnal, párduczczal, elefánttal , páviánnal stb. s az igazság és őszinteség bélyegét minden lapon magán hordja az egész napló. Vadászlovát így írja le : „Egy este a Tugela völgyben, midőn az napi sikerdús vadászat után tanyámra