Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-03-10 / 7. szám

104 megnyugodni a méla vadásznak, midőn a vidék hullámzó völgyein kopár dombjain űzi szenvedélyét. Es váljon tehetünk e jobbat, nemesebbet, midőn orvosságot nem nyújthatunk a kedves szenvedőnek, mint ha körülte vidorabb alakulásoknak, kedvesebb enyhébb tájképeknek vetjük meg alapját. Ezt érzi, úgy látszik — minden birtokos, midőn kisebb nagyobb birtokán ültet, tenyészt, javit, szépit, gyarapít. Különösen csenderesek alkotása körül látunk nagyobb mozgalmakat s ezek alakítása a vadászgazda figyelmét mindinkább igényli. Ez az oka, hogy újból szót emelünk e tárgyban , mert azt hisszük , hogy minél többet beszél az elmélet, annál inkább figyelmez agyakorlat; minél többször emlegetünk valamit, annál jobban föléled az arról való gondolkodás s a dolognak ártalmára nem, sőt némi tekintetben talán hasznára van, ha innen is onnan is szó emelkedik olly tárgyról, minővel épen foglalkozunk. Alig emlékszünk jobb ültető idényre mint a jelen évszak e pár hónapja, s alig képzelhetni januárt, februárt mellyben annyi fa és bokor lett volna sikeresen és olly könnyű szerivel ültethető, mint ezen ominosus 1863-dik évben. Kétségkivül roszúl indúl ez év, mert azon szaka, mellynek hivatása volna a tél dermedete alatt az anyaföldet elegendő nedvességgel ellátni, kies tavaszi verőfényes legével fölszivja, kiszikkasztja az anélkül is száraz talajt. — És mégis, mint a milly igaz az, hogy nincs olly rosz minek jó oldala ne volna, így áll az is, hogy ezen különben rosz tél mégis jó valamire. Nem is emiitjük a gazdáknak ama nagy vigaszát, hogy az ősz elején nagy aggodalmakkal eltelt arczuk vidám szint öltött, hogy a teleltetéstől rettegő gazda, kinek takarmánya a szűknél is kevesebb volt, ma már mosolyog. — Mert ezer meg ezer mázsa széna lett megkímélve az által, hogy a juh szélűben legel hegyen völgyön, jó hat hét óta. Most, midőn minden józan számítás szerint még csak alig négy öt hét múlva kezdődik a rendes legeltetés ideje. Nem is érintve tehát a takarmánykimélés kiszámithatlan előnyeit, a faültetés és kertészkedés minden tavaszi munkája majdnem befejezve van ma, midőn máskor mindez csak márczius közepe vagy vége felé szokott megindúlni. Nem vagyunk pesszimisták, hogy ezt mondjuk : rettenetes ez a szárazság, hiába ültettük a sok bokrot és fát, mert mind ki fog száradni! — Mi optimisták vagyunk, midőn vadászni megyünk , bizunk Sz. Hubert védünkben; miért ne legyünk optimisták , midőn a bájos természet ölében müveljük, kertté tezsziik tápláló földünket; bizunk a kertészet védszentjében s higyjük és hisszük is, hogy lesz eső elég, bőségesen elegendő lesz márcziusban, annyi hogy beiszapolja a fák tövét, lesz aprilban elegendő, hogy meglágyítja a fakadó rügyeket s lesz májusban az az áldott „májusi meleg eső", melly a pacsirtát magasan repülni s áldásaért Istent dicsérni készti,mellyért a gazda eped, melly a falusi gyönyörök legédesebbje. Ki ne élvezett volna falusi magányában üde májusi esőt ; ki ne támaszkodott volna kinyitott ablakából s ne szivta volna a balzsamos levegőt, mellyet a permetező eső után az a háládatos föld lehel; ki ne üdült és gyönyörködött volna illy fölsé-