Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-02-20 / 5. szám

74 kárt tenni jő s azzal odább áll, nem ad dézmát, nem ad sültet, de még csak mulatságot sem. Kétségtelen, hogy a csenderes mindennemű vadat csal magába s a nemes vaddal ragadozó állatok is tanyát keresnek. A nemes vadat tenyészteni, a ragadozókat irtani vajmi könnyebb, ha ligetébe csalta a csenderes, mintha minduntalan megjelen és elillan s mikorra megcsíphetnéd, már hült helye, kárt pedig tesz lopva többet, mintha rendes vigyázat alá csődül a csenderes csalitjaiba. Menhelyet ad a nyúlnak, fogolynak, de ki áll érte jót, hogy a rókát is meghonosítja , a vércsét is befogadja, a keselyt, baglyot is megszaporítja ? Ez se volna tagadható, ha ellenszerét nem tudnók pár lövet lőporban s egy ügyes kerülőben vagy vadászban ajánlani, s a csenderes hüs ligetéből könnyű lövésre jött karvaly könnyen megejthető , kihajtható a ravasz róka, a vad farkas stb. De a nemes vad hozzá fekszik a nyájak kolompjához , nem rebben el a delelő nyájtól, mert az őrző pásztor kiméli, nem riasztja, holott a ragadozó állatokat minden mozzanat riasztja s nyugtot nem enged ; mindazonáltal ha arczátlanúl oda tolakodik pár vércse vagy karvaly, a juhász botjával veri vagy pár lövet lőporral riasztja el, ha ugyan le nem lövöldözné a felügyelő , vagy gazduram maga. A csenderes ültetésének rendszere maga már ügy intézendő, hogy midőn a nemes vadnak biztos tanya állíttatik, a ragadozóknak csel legyen vetve s ragadozásaiknak az ültetések minősége által legyen útja bevágva. — Emlitsük-e például, hogy a fürge fogolynak kökénytövis kell, mellyet ősszel megnyesegetünk, a nyesésből nyert tövisgallyakat halomra vetjük a bokrok alá s ezek alatt a fogoly elbuvik s a kaján vércse hiába teszi reá inyéncz csórját stb. Mindez tehát nem áll ellent annak, hogy a csenderes felállíttassák, még ott is, hol a gazda nem szenvedélyes vadász, annál inkább nem ok, mert a kártékony állatnak tbú

vhelyet ha ad, de cselt is vethet ; a hasznosnak ha menhelyet alapit, annak kárát nem vallja. Következnék e szerint annak bebizonyítása, hogy csenderesek ültetése a vadászatkedvelőnek kellemes szolgálatot tesz, mi aligha fog nehéz feladat lenni, ha elképzeljük hazánk sikjait és rónáit, hol elláthatlan lapályainkon egyes oázok gyanánt tűnnek fel az elszórt csenderesek, mellyekbe a fülemilétől és pacsirtától kezdve minden élő állat összesereglik s örömében dalra, füttyre fakad és elevenné, élénkké teszi a kis rejtet, melly az egyhangú simaság tükrében feltűnő virág gyanánt vonz magához mindent a mi él. Minden vad rejtet keres s biztosságot igérö helyeken üt tanyát ; oda tart, ott ellik, ott költi tojásait s a környékből el nem távozik többé , hol tanyája van. De nézzük az egyszerű vadászt, ki vállára vetett tarisznyájával valamelly alföldi sik tanyán, hol ültetvénynek hire sincs, vizslájával jár kel. Nemde figyelmesebbé válik, midőn valamelly gazos bozótos helyhez közeledik , midőn valamelly ide tévedett füzfatörzsek vidor gallyai körébe jő, mert tudja, hogy a fogoly szeret illy helyekre búvni s a nyúl is megkeresi az illyest fekvésnek. Mennyivel inkább megkettőzi e vadászunk figyelmét, ha véletlenül egy jól beállított csendereshez ér, mellyet ott nem is gyanított ; mint járná körül, mint hes-