Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-10 / 1. szám

3 rüséget, eszéből minden gondot, midőn az ég keleten pirulni kezd s őt egyszerre mintegy büvhatalomintésére anémaság helyett pezsgő, zajló, fürge élet veszi körül, és e kép perczenkint mind élénkebbé, változatosabbá lesz annyira, bogy a vadásznak egész erejét össze kell szednie nehogy kevélye elragadja. Különösen hazánk némelly vidékem, mint р. o. Titelnél áll ez, hol a vizi vadász felkiálthat: „Szivem, mit kívánhatsz még?" Ott több mint hetvenféle gázló és vízimadár faj óriási csapatokban veszi körül szüntelen, különféle fajú kacsák, gémek, kanályolc, gyöngyvér, (Hypsybates himantopus), csutor (recurvirostra a.) batla, pólingok, part és viziramok, lilék, bibiczek, csér, halászkák, sirályok, hattyúk, ludak, kormárok, gödények röpkedik körül s lepik el a vizet és léget folytonosan vákogva, sipítva, fütyölve, krákogva, kelepelve, mi reggeltől estig tartó sajátszerű hangversennyé olvad össze. — Itt és ehez hasonló helyeken mint mondám, a vadásznak csak ara kell ügyelnie, nehogy hevélye elragadja s gazdag zsákmányra bizton számíthat — nemcsak, hanem a tudománynak is szolgálatot tehet. A vizi vadásznak azon sem kell aggódnia, hogy jön a tilalom ideje, a kacsák kotolnak s fegyverét falra aggathatja aratás utánig. Ep midőn a kacsák tojni kezdenek, jelennek meg tavainkon, mocsarainkon, folyóink partjain s az öntéseknél a halászkák , sirályok, part- és viziramok ; s habár a halászkák és sirályok szorosan véve nem is tartoznak a vadászat körébe, a viz- és partiramok pedig könnyen lőhetők levén, nem nagyon ingerelnek a vadászatra, húsa is csak néhány fajnak — minő például a küzdér (tringa pugnax) ínycsiklandó : van még is egy ok, melly a müveit magyar vadász előtt a vizi vadászat e nemét is bizonyára nagyon érdekessé teszi, az t. i. hogy még mulatva is, még akkor is, midőn komoly munkában kifáradva, fegyverét véve pár órai kellemes szórakozásra megy, mondom még akkor is hazájára gondol, annak kíván szolgálni, igyekezve olly ritka példányokat szerezni, minők múzeumainkban hiányzanak; sőt mi nálunk még gyakran megtörténik, ollyakra is akad, miknek honunkban előjöttét nem is tudták eddig ; mi által aztán nem csupán hazai természeti gyűjteményeinket gazdagitá, hanem Faunánkat gyarapitva, a tudománynak szolgál. Mikor az imént emiitett fajok fészkelni kezdenek, akkor már löhetjük a kis csapatokba gyűlt s agglegényi életet élő gácsérokat s mire ezekkel készen vagyunk : máiakkorák a kacsahúk, hogy megkezdődött azok üldözése; készakarva használtam e kifejezést, mert vadászatnak, mit valódi vadász üz, nem nevezhetem azt, midőn minden dibdáb puskás rosz vizslájával, vagy mint szememmel láttam, hozárkodó uszkárjával szakadatlanul nyomában vanamégpelylies szegény kis kacsafiókáknak.— Ez természetesen csak ollyan élvezet, minőt egykor II. Ágoston szász király móriczburgi vadászata nyújthatott, hol szárnyaszegett s tollbokrétaval íeldiszitett vadludakat és kacsákat eresztettek el és puffogtattak le. Hanem mikor a fiókák már anyányiak, akkor úgy hiszem minden lő vadász szívesen ellát a mocsárhoz s bizonnyal gyönyörét fogja lelni a sport e nemében. A kacsafiókákra még folyvást tart a vadászat, midőn már beáll a sárszalonkák őszi idénye ; ez sincs még berekesztve s már megkezdődik a gázlók és vizi madarak vonulása. — Minő változatosság! Ma darvak serge jelentkezik, holnap vadludak jönnek, majd ismét különféle viz- és partiramok, köztük egy-egy csapat lile, a mocsárban 1*