Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-11-30 / 33. szám

531 harmadik nyulat tiszta sima földön vesztettük el. Ekkor d. u. 3 óra körül járván az idö, néhányan haza mentek, a többiek tovább és szép sikerrel vadásztak. November 27. A folytonos esö és minduntalan leereszkedő sürü köd daczára, 12V

2 órakor tizenkét úrlovasból álló mezőny, jelesül Almásy Dénes, Károlyi Gyula és Viktor, Széchenyi Béla és Gyula, Zichy Rezső, Pálffy Pál, Batthyány Géza grófok, Blaskovics Ernő, Semsey Lajos, vendégül Lord Hamilton és Kotze főhadnagy — indultak el a fóthi kastély udvarából egyenesen Dunakeszi felé, a magas dombokkal szegélyzett gyönyörű vidéken, mellyen jobbról a somlói begy és egy erdő, balról Dunakeszi helysége látszott. A rövid idő múlva ugrott nyúl a közeli legmagasabb dombon s egy erdő ültetvényben kétszer fordult meg, mellyben — a hihetőleg rókalyukba menekültet másod ízben egészen elvesztettük. E mintegy 30 perczig tartott futam úgyszólván mindig homokvetésen ment, melly kivált az említett dombon olly mély talajt adott, minőn ez idény alatt még nem jártunk s melly a lovak állapotát ugyancsak próbára tette. Más nyúl keresésére egyenesen a somlói hegynek tartottunk s egy kopasz hegy tövébe érve, szomszédom megjegyzi : milly különös volna, lia itt nyúl ugranék s a vadászatot végig vinné ama hosszú fekete szántáson , melly e domb féloldalán egész tetejéig vonul fel 1 Alig volt e szó kimondva, már a nyúl is futott egyenest a szántáson fel, utána az egész társaság s a hegy tetejére érvén legszebb látvány terült el előttünk : az egész falka teli hanggal a völgykatlanban hajtott, míg a nyúl a másik hegyen fel a csomádi erdőbe menekült. Nekünk a hegy meredek lejtőjéről csak lé pést s így is csak rézsút kerülve lehetett leereszkednünk. Mire a szemközti hegy tetején az erdőbe értünk, itt a falka már kétfelé hajtott; egy része egyenest be az erdőbe — utána az ostorász és egy úrlovas ment, míg a másik rész az erdőből ki balra a dunakeszi úrbéri földek felé tartott. — Az erdőből kiéret olly sürü köd terjengett, hogy látni semmit s csak a kutyák hangját lehetett hallani — az út azonban szerencsénkre egy darabig gyepen vezetett. Ez volt a kellő hely, mellyet felhasználni s lovainkból a lehető legnagyobb sebességet kivenni kellett , hogy a vadászatot el ne veszítsük — s ez, ha nem is könnyen, de még is sikerült , mert ép a vetés szélén beértük a kutyákat, hol az iram sokkal lassúbb lön és itt forgott a vadászat sokáig, annyira hogy eleinte csak ketten voltunk, később öten, végre a hang után lovagolva mindnyájan beérték a vadászatot, melly a vetésekről egyenest a somló hegynek s ennek tetején keresztül a völgyön át a csomádi erdőbe ment, hol a nyúl végkép elveszett, mert a folytonos esőben a szimat is elromlott. A somlói hégyet megkerülni kellvén , többen, kik jobbra kerültek, elvesztették a vadászatot , de nem sokat vesztve véle, a társasággal három negyed négykor ismét találkoztak a somlói hegy és a csomádi erdő közötti völgyben. Elmondható tehát, hogy fél egytől fél négyig — leszámítva a két vadászat közötti 10 perczet — alig volt három rövid szünet, a hajtás mindig mély talajon folyt s a nyúl ma különösen mindig a legmagasabb dombokon át vezetvén, jó leczkét nyújtott a fiatal lovaknak és lovasoknak. A hazatérés kellemeire nézve : illy erős vadászat után fáradt lovon, sötétben, esőben, lassú ügetve másfél órát lovagolni nem mindennapi mulatság. K.-Megyerröl